2013. szeptember 11., szerda

Pluszos Szépségek - Cara Scott plus modell

Ciao Bella,


Az augusztusi Venus Diva magazin címlapján pillantottam meg az arcát, amit nehéz volt nem észrevenni s miután elolvastam a vele készült interjút, azt éreztem, meg kell ismernem ezt a gyönyörű modellt és ki akartam deríteni, mi a benne rejlő PLUSZ. Felvettem vele a kapcsolatot s másnap már az interjú közepén találtam magam, ami jó hangulatban telt, sok nevetéssel, sok meglepetéssel és még annál is több megindító pillanattal. Nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom Nektek a legújabb Pluszos Szépséget, Cara Scott modellt, aki előnyt kovácsolt hátrányaiból!



Cupcake & Pearls: Nagyon jellegzetes arcod van – különleges, mandulavágású szemekkel. Olyan, amit nehéz elfelejteni!   

Cara Scott: Köszönöm, drága! Büszke vagyok a felmenőimre és a vegyes családfámra, pedig volt idő, mikor a vörös hajam miatt kiközösítettek a suliban. Na de tudod milyenek a gyerekek – egy duci, lángvörös hajú lány könnyű célpont a szemükben! Hála a csodás családi háttérnek már fiatalon elhittem, hogy én is szép vagyok. A középiskolában persze még sokat küzdöttem a beilleszkedéssel, ám megtanultam kezelni és megszeretni, hogy más vagyok, mint a többiek, amiben a családom sokat segített. Istennek terve van velünk, és sokszínűnek teremtett minket –viseljük hát büszkén azokat a kilókat!

C&P: Imádom a lelkesedésed és pozitív gondolkodásod – szóval ezt otthonról hoztad!

C.S.: Így van – édesanyám a mai napig példaként áll előttem, hiszen egy roppant erős asszony, aki sok akadályt legyőzött értem és a testvéremért, hogy mindenünk meglegyen. Szerencsés vagyok, hogy a körülöttem lévő csapat, Allison és Pam is sok erőt ad nekem – nem csak sminkesként és stylistként tekintek rájuk. Szeretnék minél több erőt és hitet adni azoknak a nőknek, akik a magazinok oldalain találkoznak velem – mert a szépség nagyobb méretben is létezik. Itt vagyok rá élő példaként a magam 50-es méretével!

C&P: Hogy indult a modellkarriered?

C.S.: Kikapcsolódásnak indult, bármilyen furcsán is hangzik! Polgári foglalkozásomat tekintve operaénekes vagyok és 2010-ben egy kis szünetre volt szükségem s családom biztatására beneveztem egy plus size modellversenyre, ahol 2. helyen végeztem s a következő pillanatban már a vakuk kereszttüzében találtam magam, mint reklám modell. Jó időbe telt, míg megtaláltam a stílusom, de mindig is vonzott a haute couture eleganciája. Velvet D’Amour készítette az első couture fotósorozatot rólam 2012-ben, s a támogatása sokat segített. Ezt követően megjelentek anyagaim a Pose és Skorch magazinban is.

 
C&P: Egy operaénekes, aki szünetet tart s közben plus size modellként couture fotózásokon vesz részt – ez aztán a csavar! De az éneklést nem adtad fel, ugye?

C.S.: Sosem tudnám, hisz a zene a mindenem, 10 éves korom óta éneklek – illetve a kötődés már édesanyám pocakjában kezdődött, aki gyakorta hallgatott klasszikus zenét s a fülhallgatót a pocakjára tette. A zene meghatározó szerepet tölt be az életemben s az éneklésnek hála megtanultam magabiztosan mozogni a színpadon is. Pedig egy hozzám hasonló nagyobb lánynak ez igazi kihívás – lecsupaszítva állsz a színpadon, sebezhetővé válsz az emberek előtt, így erősnek kell lenned! S a szakma is hátrányosan megkülönbözteti a törékeny alkattól eltérő testtel rendelkező énekeseket – de ahogy nagymamám mondta: „Célod van az életben” így sosem adtam fel és nem is fogom soha!

C&P: Egy 25 éves fiatal lány, aki megtalálta a saját hangját – szó szerint és átvitten is! Mert Benned is ott van az a bizonyos PLUSZ!

C.S.: Köszönöm és igen, büszke vagyok az értékeimre, ahogy Te hívod, azokra a bizonyos pluszokra ám egy helyről ki szeretném törölni a plusz szót, mégpedig a modellek megnevezéséből. Szerintem mi ugyanolyan modellek vagyunk, mint véknyabb társaink – csak a testalkatunk tér el. De ez nem valamiféle fogyatékosság, amit szégyellni kellene, ám hogy a társadalom is elfogadóbb legyen, nekünk magunknak sem kellene az a megkülönböztető „plus” szó a modell előtt. Mutassuk meg a világnak, hogy mi is boldogok vagyunk, vidáman beülünk egy italra a fotózások után, s noha egy egészséges versengés a teltebb modellek között is van, de ez korántsem ellenséges párbaj, hiszen ugyanazért a célért dolgozunk mindannyian.

C&P: A cél pedig önmagunk elfogadása – de hogyan is kezdjünk ehhez hozzá?   

C.S.: Először is a legfontosabb, hogy ne a negatív dolgokra koncentráljunk, sokkal inkább azokra a tulajdonságokra vagy testrészekre, amiket szeretünk magunkban. Itt van például a lángvörös hajam, amit lehet éppen utálni, de különleges tulajdonságként is felfogható. Ha eltérsz a nagy átlagtól, az nem baj – szerintem mindenki a maga tökéletlenségével együtt tökéletes!

C&P: A hangodon kívül mi a az, ami leginkább jellemző rád – legyen az egy kiegészítő vagy épp egy ruhadarab?

C.S.: A nagy hajam, amit imádok – lángvörös és óriási kesze-kusza hajkupac! Semmiért nem válnék meg tőle! Ezen kívül szeretem a nagy, hangsúlyos ékszereket, minden nap szívesen viselem ezeket a kiegészítőket.

C&P: Köszönöm a beszélgetést s remélem, egyszer élőben is hallhatlak énekelni!

 
Ahogy a szűnni nem akaró mosolyát néztem a videokamerán át, eltűnődtem gondolatain, mikor saját hangunk megtalálásáról beszélt. Tudatosan vagy épp tudatalatt is sokszor egy modellhez, egy hírességhez vagy épp egy barátnőhöz akarunk hasonlítani s közben elfelejtjük azt a tökéletes isteni alkotást, amik mi magunk vagyunk.
Cara mesélt az önmaga megismeréséig vezető hosszú és fáradságos útról – énekesi karrierje kezdetéről, mikor más énekeseket próbált utánozni, míg rá kellett, hogy jöjjön: a saját hangja is van olyan jó, mint másé! Modellként is akkor találta meg a boldogságot, mikor a neki szánt útra lépett és fotói tükrözték ízlését.
A kitartása is példaértékű, hiszen adott egy 165 cm-es duci lány – mégis ki adna neki modellmunkát? Ám hitt magában, megvolt a kellő akarata ami kemény munkával beérte gyümölcsét és Cara megmutatta, hogy alacsonyan és ducin is lehet valaki kelendő modell. Kétségkívül megvan benne az a bizonyos PLUSZ  - örülök, hogy megismerhettem ezt a Pluszos Szépséget!
 
Cara Scott Facebook oldala: KLIKK IDE
Twitter: @plusmodelcara
Instagram: @plusmodelcarascott
 
Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska
 

 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése