Egy eljegyzés margójára

Ciao Bella,


Tegnap egy hihetetlen megható és őszinte levelet kaptam egyikőtöktől, Krisztitől aki megosztotta velem történetét s a levele végén azt írta, olyan mintha már ezer éve ismerne. Ez persze nagyon jól esett, hiszen nem titkolt célom a bizalmatokba férkőzni - persze csakis pozitív értelemben, ezért is osztok meg sok mindent Veletek a magánéletemből én is. A blog szépen csendben 1 éves lett s úgy érzem, eljött az ideje az eddigi legszemélyesebb és számomra legromantikusabb bejegyzésnek.
Ez most amolyan hosszabb lélegzetvételű írás lesz, de remélem olyan szeretettel olvassátok, mint amit én érzek, miközben lejegyzem ezeket a sorokat...

 



Cinque Terre (Toszkána), a Szerelmesek útja

Mivel az augusztus végi eljegyzésem nyomon követhettétek a blog Facebook oldalán (ezúton is köszönöm azt a rengeteg gratulációt, tündériek vagytok!) - úgy gondoltam, a barátaim után Veletek is megosztom életem legszebb romantikus történetét: avagy hogy is találtam meg ezt az imádnivaló olasz fiút :) 2009-ben még javában a bulizós éveimet tapostam ám lassan azt vettem észre, nem elég már a hajnalig tartó buli, nem elég a könnyed szórakozás - avagy én nem kellek senkinek? Tudod, úgy "komolyan" - s nem csak szórakozni kötöttségek nélkül. Mert az egy ideig szuper, könnyen emészthető, de hol van már a nagy Ő...aki reggel is olyan kedves és aki smink nélkül is szeret??

A tipikus kérdés, amit súlytól függetlenül kétségbeesett lányok százai tesznek fel magunak. Mert valahogy mindig az idióta kategória erős képviselői találtak meg s sokszor ezt a testalkatomra vezettem vissza (milyen rosszul tettem - mondom ezt így 4 év távlatából visszatekintve!) mert ugye biztos a nagy hasam az oka...meg hogy nem vagyok egy botsáska (bocs, de így hívtam a vékony lányokat, hiszen nem voltam képes önmagam elfogadására így másokat is képtelen voltam elfogadni...). Az önsajnálat sebnyalogatós korszakából pár barátnő és A Titok c. könyv és film rángatott ki, az önismeret és befelé fordulás folyamata beindult s már álmaim pasiját is láttam magam előtt. Valaki, aki külsőleg Clive Owen...belsőleg pedig nem vártam sokat, csak úgy szeressen, mint ahogy Mark Darcy szerette Bridget Jones-t "Pont ahogy vagy!".


Egy átbulizott hosszú hétvége Prágában aztán meghozta a változást vagy legalábbis beindította azt. Az élet szeretnivaló fintoraként megismerkedtem 3 kanadai fiúval, akik történetesen Budapesten éltek, akár csak én s egyből jött az akkoriban divatos kérdés: "Fent vagy Facebookon?" . Akkor még nem voltam, de mivel annyira helyesek voltak, hogy a kedvükért (s végre barátaim unszolásának eleget téve) hazatérésem után egyből regisztráltam. Meg is találtam a fiúkat de ugye kitaláljátok a történet folytatását: nyilván semmi nem lett a dologból.


Rengeteg külföldi ismerősöm volt már akkoriban is és sokan nem a teljes nevükkel regisztráltak Facebookon, így egyik nap tettem egy hirtelen felindulásból elkövetett próbát: keressük meg Clive Owent. Naná, hogy az igazit - vagy legalábbis akit így hívnak a közösségi média rengetegében. E névre rákeresve profilok százai jöttek fel találati eredményként s ahogy a színész képével felvértezett Clive Owen felhasználókat böngésztem, egyszer csak ott volt Ő. Saját képpel, de Clive Owen néven, roppant férfias arcvonásaival emlékeztetett is az angol színészre.  Egy percig sem gondolkoztam, csak úsztam az árral s azon kaptam magam, hogy már írom is az üzenetet ennek a rendkívül jóképű pasinak.


Mivel nem voltunk ismerősök, így se a származási helyet se a családi állapotot nem láttam, de ösztönösen is angolul fogalmaztam az alábbi sorokat: "Gratulálok a szüleidnek a génekhez. Mi a rendes neved?" Mennyire bugyután hangzik, nem igaz?

Másnap jött a válasz...elkezdtünk levelezni általános dolgokról, tudod, amikor még csak próbálod feltérképezni, kivel is van dolgod. Megtudtam, hogy Marconak hívják és olasz. Megláttam az egész alakos képeit s mivel akkoriban heti 4 alkalommal járt edzeni, a szoborszerű testéről készült fotókat büszkén mutogattam a barátnőimnek. Minden olyan volt, mint a romantikus filmekben - a véget nem érő emailek, majd skype beszélgetések majd sms-ek és telefonhívások. Mintha már ismertem volna. Mintha mi már találkoztunk volna. Persze volt, aki megpróbált a realitás talaján tartani, hiszen 2-3 hét levelezés után mégis hogy érezhetnél ilyet? Pedig ezt éreztem és ő is. Nem volt mese, találkoznunk kellett! "Megismerkedésünk" (mi az első levélváltás dátumát hívjuk így) után 3 héttel megvette a repülőjegyét: Ő márpedig idejön.


2009 decemberében, mikor először találkoztunk személyesen

Az internetes ismerkedés rémsztorijait persze naponta végighallgattam a kételkedőktől, sőt volt olyan "barátnő" is, aki látva Marco tökéletes testét, elragadó mosolyát - az alábbi kérdést szegezte nekem: "Miből gondolod, hogy meg tudsz fogni és tartani egy ilyen jó pasit?" Ez a kérdés a mai napig a fülemben cseng, annyira bántott és az önbizalmamnak korántsem tett jót. Miért ne szerethetne így, plusz kilókkal? Miért ne láthatná meg bennem az értékes nőt? És meglátta, erre a történet folytatása a tanubizonyság. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor a reptéren izgatott feszültségben teltek azok az utolsó percek mielőtt kinyílt volna a fotocellás ajtó. És ott állt Ő, teljes valójában, még helyesebb volt mint a képein. Odalépett és szótlanul, hatalmas mosollyal az arcunkon megöleltük egymást. Na itt is egy romantikus vígjáték tipikus reptéri jelenete játszódott le, hiszen mit sem törődtünk a mellettünk haladni próbáló emberekkel, mi csak nevetve ölelkeztünk hosszú percekig.

2009 szilvesztere, 2. találkozásunk mikor én repültem ki Olaszországba s pár napot a Garda tónál töltöttünk, ahol szállást foglalt s ez a hatalmas csokor margaréta várt ott....mert tudta, ez az egyik kedvenc virágom!

Hát valahogy így kezdődött a mi románcunk, ami aztán 1 évig távkapcsolatként élte túl a távolság adta megpróbáltatásokat, de kiálltuk a próbát és nem lett igaza a kétkedőknek. Feladta az országot, ahol született és élt, a családját, a barátait és a munkáját s értem ide költözött. Mert szeret, pont úgy, ahogy vagyok. Mert nem a plusz kilók érdeklik, vagy hogy mekkora a hasam. Nehéz lenne szavakkal megfogalmazni, milyen is Marco, de aki már csak egyszer is találkozott vele, emlékezni fog rá, hiszen ő az a vicces, mosolygós fiú, aki ha vendégül lát minden kívánságod lesi, aki a legfinomabb olasz ételekkel vár otthonába, akire mindig számíthatsz, aki őszinte szeretettel fogad be életébe barátokat s aki a petrezselymet petregyejem-nek írja magyarul. De lássuk be, az igyekezet és a jószándék megvan benne - és csak ez számít.



Párizs, 2011 - nagy álmom volt, Ő valóra váltotta és meglepetés utat szervezett a szerelem városába nekem, nekünk!
 

Köszönöm, hogy végigolvastad és köszönöm, hogy megoszthattam Veled is Szépségem a mi történetünket. Ha épp nincs párod s már azt hiszed, nem létezik a nagy Ő, íme a történetem. Mert igaz szerelem igenis hogy létezik és nem ismer akadályt vagy határokat - ugye miután elmeséltem, már nem hiszed azt, hogy ezek csak üres szavak vagy közhelyek?

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska