2012 by Zsuzska

Ciao Bella!

Nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak, hiszen ha nem tartod be, csak csalódást okozol saját magadnak - és lássuk be, sokszor alakul ez így, hogy a kezdeti lelkesedés könnyen alábbhagy. Mert bizony én is kezdtem heti 4 konditeremmel az évet, ami aztán gyorsan elapadt...és milyen pocsékul éreztem magam utána, hiszen azt éreztem, már megint elbuktam :(

Helyette sokkal inkább szeretek ilyenkor visszagondolni arra, mi minden is történt az elmúlt évben. Ez afféle évértékelő morfondírozás, számba veszem mennyi remek emberrel ismerkedtem meg, vagy éppen milyen kapcsolatokat zártam le - merre jártam a világban s ezekből mit tanultam (mert nem kell ahhoz az óceán másik felére utazni - akár egy szomszédos kis faluban is nagy lecke várhat ránk!) így most sem teszek másként, csak ezt megosztom Veletek is.
Januárban Marco és a barátaim egy szuper meglepi vacsorával kedveskedtek, ahol a torta évszáma "epic", hiszen képes voltam visszafordítani az idő kerekét és a 33. születésnapomon is 28. voltam :)

A barátok (természetesen a család mellett) nagyon fontosak az életemben - pár kapcsolatom erősebbé vált az éven és volt olyan is, ami megszakadt. Az idő előrehaladtával észrevettem, változtam az emberi kapcsolataimat illetően. Mindig is nyitott voltam, az a tipikus lány akinek sokszáz ismerőse van - azonban rájöttem, nem megfelelő helyre raktam sok embert. Az ok nagyon egyszerű - érzelmek vezérelnek (mint mindig) és általuk kicsit fátyolosan láttam, ki az, aki valóban megérdemli a "barátnő" címkét és ki az, aki inkább csak kihasznál és meglehetősen egyoldalú kapcsolatot ápol velem. Nagyon kemény szavak, de szembe kellett néznem és aszerint cselekednem, mely kapcsolat kölcsönösen építő jellegű és érdekmentes. Ezelőtt 1-2 évvel erre még nem voltam képes, mert figyelmen kívül hagytam azt, hogy folyton csak én adok és teszek bele szeretetet, energiát egy adott kapcsolatban - azonban idén ez már másképp volt s feltett szándékom ezt a fajta mentalitást megtartani és erősíteni magamban.

Februárban a nővérem nagyobbik fia 18 éves lett - amit szintén döbbenettel fogadtam, hiszen noha nekem még nincs saját porontyom, de a testvéreim gyerekei a szemem előtt cseperedtek fel és az én emlékezetemben valahogy még mindig kis totyogós mindegyik. Az idő múlása, ahogy körülöttünk lévő gyerekek felnőnek szerintem intő jel kell legyen - hiszen a mindennapok taposómalmában sokszor nem is vesszük észre, ahogy peregnek a napjaink, viszont egy gyerek növekedése roppant látványos változás, ahogy a tipegőtől eljut az egyetemig!
Mert folyton az a rohanás (meló-gyerek-család-barátok) és közben semmire sem jut időnk..Ott vagyunk, de közben mégsem - hiszen fejben már egy következő teendőn rágódunk vagy aggodalmaskodunk. Ezt folyamatosan tanulom Marcotól, mert az olaszok ebben zseniálisak - igenis minden percet ki kell élvezni, hiszen az egyedi és megismételhetetlen! Időt kell szánni magunkra és szeretteinkre egyaránt - ezt igyekeztem gyakorolni az éven, de mint minden, ez is egy olyan folyamat, ami folytonos munkát igényel, így egészen biztosan dolgozok ezen még :)

Az idén is sikerült egyik legnagyobb szenvedélyemnek hódolni: az utazásnak azon belül is Olaszország felfedezésének. Noha Velence viszonylag közel van hozzánk, eddig még nem sikerült a vizes város meglehetősen sajátos utcáit rónom - idén tavasszal ez sikerült.
Rómát látni és meghalni (ahogy az olaszok mondják) - na nem mintha a halálra készülnék (sőt! :) ), de az örök város is váratott magára egészen idén májusig, amikor is 4 napot eltölthettünk romantikusan, városnézősen és szokás szerint evős-ivósan.

Aztán az utazásokat egy újabb, az idő múlására emlékeztető esemény törte meg - 15 éve érettségiztünk, ami hihetetlen! Főként mikor újra megöleltük egymást és ugyanott folytattuk a csipkelődést, a bohóckodást, mint ahol abbahagytuk. Olyan jól esett újra "gyerekként" viselkedni, s magam mögött hagyni a "komoly felnőttet" - ezt is meg kellett tapasztalnom. Hiszen nem szabad olyan komolyan vennünk saját magunkat sem sokszor - egy jóízű nevetés amellett, hogy még kalóriát is éget a hasizom igénybevételének köszönhetően - kisimítja a lelkünk ráncait!

Sosem hittem volna - de TÉNYLEG volt olyan osztálytársam, akit szó szerint nem ismertem meg (pedig az elmúlt években is voltak találkozóink). Ők is, ahogy én vagy Te, Szépségem - folyton változunk, de ez nem azt jelenti, hogy bánkódni kellene azon, ami elmúlt vagy a megjelent ráncok számán! Az életkor épp olyan, mint a testalkat - elfogadásra ítéltetett, ezen dolgoztam idén (mert azért az a 28-as szám nem véletlenül volt a tortámon, a poénon túlmutató oka volt..), és példaként áll előttem jópár nő, akikről tervezek egy bejegyzést írni, mert azt gondolom, nem csak én küzdöttem az életkor szellemével.

A nyaralás több részletben történt - de ezekről már olvashattatok. Aki lemaradt volna, vagy egyszerűen szeretne kicsit délre utazni virtuálisan a decemberi hidegben, az kattintgasson: SZICÍLIA ITT, CALABRIA ITT és AMALFI PART, CAPRI ITT.

Ezen kívül talán a legmeghatározóbb esemény a blog születése augusztusban. Kusza irományoknak indultak, amik úgy érzem, idővel szépen kezdték kiforrani magukat afféle útmutatóvá - egy pozitívabb, mérettől független élet felé. És ez csak a kezdet...2013, én készen állok és kíváncsian várom a változás szelét ami egészen biztosan sok jó embert és eseményt sodor majd az utamba!

Ezt kívánom Nektek is, Szépségeim - vegyétek észre az értékes embereket, a szeretet erejét, mely remélhetőleg ezeken a sorokon is átüt - és a pozitív változást, mely minket körbevesz! Legyen nagyon boldog az új évetek - s tiszta szívemből kívánom, váljanak valóra az álmaitok!!!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Pí élete avagy sose veszítsd el a reményt!

Ciao Bella!

Nem filmkritikába szeretnék bonyolódni, hisz nem kenyerem - de emellett a film mellett nem tudok szó nélkül elmenni! (azt hiszem itt szokták azt írni, spoiler-t tartalmaznak a következő sorok, azaz fura módon azt is írhatnám, ne olvass tovább, ha még nem láttad a filmet - de Rád bízom, Szépségem)

"Első látásra" nem több ez egy lélegzetelállítóan látványos (a 3D verhetetlen! A tigris előugrásánál egyszerre ugrott fel a székéről mindenki a nézőtér soraiban - ijedtségében :) ) filmnél, aminek 70%-a a vízen hánykolódva játszódik.
Azonban mi sem bizonyítja jobban a történet erkölcsi mondandóját, mint az, hogy a moziból távozva be nem állt a szánk és részletekig taglaltuk, kinek melyik rész mit is jelentett, milyen üzenetet hordozott akár egy hátra nem néző tigris a film végén.

Nos, akkor lássuk, nekem mit mond ez a 2 órás mese - adott egy főszereplő, Pí, aki szülőhazájában, Indiában több ezer istennel megismerkedett családja hindu vallásának köszönhetően - ő mégis tovább keresett. Meg akarta érteni, a katolikusok Istene hogyan lehetett olyan kegyetlen, hogy feláldozta saját fiát - és a muzulmánok mit éreznek meg Allah közelségéből miközben imádkozás közben a földhöz érintik homlokukat. Tetszett, ahogy viccesen megjegyezte, ha hisz több ezer hindu istenben - miért ne hihetne még egy pár másikban is. Azt hiszem emiatt a mondandó miatt sok elvakult fanatikus megnézhetné ezt a filmet s talán közelebb kerülnénk egy békés együttéléshez - hiszen Pí hitt...és amit elhiszel, az valósággá válik a szemed előtt, akár egy csónakba vetett tonhal képében is.

De talán ennél is erősebb mondandó akkor hangzik el (többször is a film során), mikor a hajótörést szenvedett fiú egy kézikönyvet olvasgat, amit a mentőcsónakban talált, mely tanácsokat ad arra az esetre, ha valaki hajótörést szenvedve hánykolódna a tengeren. Ebben olvassa pontokba szedve a praktikus tanácsokat ivóvízgyűjtésre és az elme lefoglalására, majd legutolsó s egyben legfontosabb tanácsként ez áll a könyvben: SOHA NE VESZÍTSD EL A REMÉNYT!

Azt hiszem, nem is jöhetett jobbkor ez a film és remélem sokakhoz eljut az utolsó jótanács, hisz ez az élet kézikönyve. Minden helyzetből van kiút, még ha reményvesztettnek és szélmalomharcnak is tűnik a csatánk, de sosem szabad feladni!

Apukám gyerekkorom óta arra nevelt (és a mai napig elmondja baj esetén), hogy mindig a megoldáson gondolkozzak, mert a szomorúság és kétségbeesés csak az energiáimat emészti fel. Ahelyett mindig előre kell nézni és a következő lépést tervezni. Persze mikor az embert kétségek gyötrik, mikor bánatában vagy elkeseredettségében nem lát tovább jelen fájdalmánál - nehéz a racionalitás talaján állni...hisz a fájdalom átjárja szívünket, valósággal megbénít, de nem szabad engedni, hogy maga alá gyűrjön minket! Ahogy Pí is a legnagyobb vihar közepén feláll a csónakban és felteszi Istennek a kérdést, vajon mit vehet még el tőle, mikor már mindene elveszett - akkor szembenéz a félelemmel, a reménytelenséggel s legyőzi azt!

Ennek az egyszerű indiai fiúnak volt egy másik mondata, ami szintén elgondolkodtatott - éppen arról elmélkedik, milyen hálás is, hogy noha már az éhhalál küszöbén volt, de mégis az isteni gondviselésnek köszönhetően egy szigetre bukkant s noha a sziget első látásra a paradicsomnak tűnt, Isten megláttatta vele egy "véletlen" felfedezésnek hála, hogy nem tanácsos ott maradnia hosszú ideig. Mindezeket végiggondolva értelmet nyertek számára az események - minden összeállt egy teljes képpé, s mindazok a momentumok, miket akkor nem értett meg - világossá váltak számára. Én ugyanezt szoktam tanácsolni magamnak és másoknak is, mikor oly' sokszor felmerül bennem a számon kérő kérdés "De miért kellett ennek megtörténnie velem?" (s rendszerint valami negatív esemény kapcsán persze). Hajlamosak vagyunk az önsajnálat örvényébe tekeredve értetlenül, sőt, felháborodottan tekinteni 1-2 rossz (vagy inkább: rossznak ítélt) dolog következtében magunkba roskadni. Pedig adott események majd továbbvezetnek egy sokkal jobb dolog felé - amit akkor még nem értünk meg, de idővel minden összeáll s a kirakós darabjai megtalálják szomszédjaikat.
Gondolj csak bele - minden egyes szakítás és szerelmi bánat kellett ahhoz, hogy mára érett és tapasztalt nővé válj s rátalálj arra, akit neked szánt az ég (vagy hamarosan megtaláld őt). Minden egyes munkahelyi kudarc csak megerősített, megedzett és tapasztalttá tett téged, amit saját hasznodra tudsz fordítani. És még folytathatnám az összes rossznak vélt momentummal, mely később mégis értelmet ad életed valamely részének.

Ezek a gondolatok csak úgy kavarognak bennem és biztos vagyok benne, hogy holnap reggel még több minden eszembe jut majd. S talán, ha láttad a filmet, Neked más mondandója volt - ez esetben mindenképp oszd meg velem a már ismert módok valamelyikén (email, FB).

És legvégül: SOHA NE VESZÍTSD EL A REMÉNYT!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska