Ha én egyszer kinyitom a szám - avagy merj kiállni magadért!

Ciao Bella!

Önmagunk elfogadása nem csupán a külsőségekben teljesedhet ki, hanem az önértékelés is szerves része a folyamatnak. Sokszor jómagam is hajlamos vagyok "alulértékelni" mindazokat az eredményeket, amiket eddigi életem során elértem, hiszen ha én meg tudtam csinálni, akkor biztos más is...Az utóbbi 1-2 évben szerencsére ez megváltozott és mikor ilyen gondolataim támadnak, bekapcsol egy sziréna, ami észhez térít és igenis, hogy büszkén húzom ki magam a magánéleti és szakmai sikerekért egyaránt.

Veszélyes dolog ám az önértékelés - hiszen ugye Neked is ismerős a lány, aki folyton szemét pasikat vonz be az életébe? Vagy a másik, aki állandóan az iroda hierarchiájának legaljára szorul? Hosszasan sorolhatnám a különféle élethelyzeteket, ám egy dologra eredeztethető mind vissza: ezek a nők épp azt a bánásmódot kapják, amit elvárnak.

Ez így elsőre keményen hangozhat, hiszen a kedves, aranyos lány legkevésbé sem vágyik egy végletekig bunkó párra. De akkor hol a hiba?
A bizonyos hiba az alacsony önbecsülésben keresendő - vegyük példának a kedves, aranyos, bájos tüneményt, akit nevezzünk Katinak. Kati egy szerető és megértő társra vágyik s a barátnők meg is erősítik ebben az álmában, hiszen a mi Katink pont ilyen férfit érdemel. Aztán Kati megismerkedik Sanyival, amit környezete nem tud mire vélni, hiszen Sanyi nem éppen Katink álmainak netovábbja a maga bárdolatlan stílusával. Katin kívül senki sem érti, mégis mit láthat ez a lány ebben a pasiban. A kapcsolat (ahogy azt a javasasszony barátnők megjósolták előre) nem működik, majd véget ér. Kati a kezdeti melankólián átlendülve újabb ismerkedésbe kezd s az új lovag Józsi, kiköpött mása Sanyinak.

Mindezen leegyszerűsített tanmese szereplői és eseményei könnyen behelyettesíthetőek más elemekre - legyen szó akár a folyton kihasználó "barátokról" vagy a minden munkahelyen rajtunk élősködő kollégákról. A képlet egyszerű: mások azt teszik meg Veled, amit Te megengedsz nekik.
Az én életemben is volt egy párhuzam Kati meséjével - amit még a mai napig gyakorolnom kell. Másokért anyatigrisként kiálltam mindig is, amolyan igazság bajnokaként harcoltam az elesettekért vagy a szeretteimért, akiket bántottak. Azonban magamért régebben nehezebb volt kiállni. Hosszú időbe telt, míg rájöttem ennek okára: titkon, a tudatalattimba befészkelte magát egy buta gondolat: ha "nem"-et mondok vagy nyíltan szembeszállok a másikkal (aki lehet a legjobb barátnő vagy egy hozzám közel álló személy, aki nyilván fontos nekem), azzal megkockáztatom a másik életében betöltött szerepemet. Hiszen akár kevésbé szerethető is lehetek azáltal, hogy ellenállok, hogy konfrontálódok. Buta, buta Zsuzska! Hiszen ha őszintén szemtől szembe kimondom, amit gondolok - attól még ugyanaz a lány vagyok s értékeimből ez semmi sem vesz el, sőt!
Persze az őszinteséggel sosem volt gondom, hiszen az egyik legfontosabb értéknek tartom, ám a magamban forrongás valahogy kézenfekvőbbnek tűnt mindig is. 
Amennyiben Neked (vagy bárkinek a környezetedben) is hasonló utat kell bejárnod, elárulok pár tippet, ami rajtad is segíthet!

1. Ha eleged van abból, hogy mások átlépjenek rajtad és változtatni szeretnél - gratulálok! Máris megtetted az első lépést, hiszen felismerted, hogy nincs rád jó hatással az a viselkedésforma, amit a külvilág felé közvetítesz! Fél siker!


2. Az önbizalom itt sem megkerülhető téma - azon bizony kőkeményen dolgoznod kell! Erre vonatkozóan már írtam pár tanácsot (például ITT és ITT IS), kezdj el dolgozni önmagad elfogadásán és megszeretésén, ugyanis ezek kéz a kézben járnak az önbizalommal! 


3.Szólalj meg! Másoknak testbeszéded és verbális kommunikációd ad útmutatást rólad - ezért ha lesütött szemekkel, összezárt karokkal magadba roskadsz és csendben maradsz, mások úgy vélik majd, mindent a fejedre olvashatnak, akár szíjat is hasíthatnak a hátadon! Ugye Te sem ezt szeretnéd üzenni a nagyvilágnak? Nem arrogáns viselkedésre buzdítalak, de egyszerű példánál maradva, ha valaki megelőz a sorban, igenis szólalj meg, hogy Te voltál itt hamarabb és Neked is idő az idő! Meglátod, utána jobban fogod érezni magad s lépésről lépésre a számodra fontos embereknek is sokkal könnyebben kinyilvánítod majd nemtetszésed!

4. Ne akarj mindenkinek megfelelni s ezért minden kérésre rábólintani! Ugye Te is tudod, hogy miközben mindenkit megpróbálsz "kiszolgálni" - közben önnön magad képe torzul és lassan elvész személyiséged? Ha eleged van a mártír szerepből, kezdj el "nem"-et mondani és kifogások helyett mondd el a másiknak érveidet, miért is nem lehetséges/jó számodra az adott kérés/kérdés. 


5. Kérj és megadatik! Vagy legalábbis kérj :) Ha mindenki kínait szeretne ebédelni, Neked pedig feláll a hátadon is a szőr ettől - ne tűrd csendben, amint a "szok-kici-cípősz" ebédet tuszkolod le a torkodon! Igenis szólalj fel és közöld, Te mit szeretnél! A kompromisszum szó lesz a legújabb jó barátod, ideje megismerkednetek!

Persze tisztában vagyok vele, hogy a másik véglet sem mindig szerencsés - én is ismerek olyan Szépséget, aki (nem csak szerintem, de saját bevallása szerint is) túlzásba viszi a konfrontálódást és sokszor feleslegesen bonyolódik túlzottan nagy vehemenciával vitákba.

Az arany középút a cél, mint mindenben - de a legfontosabbnak azt tartom, hogy ismerd fel értékeidet, becsüld meg azokat és tiszteld magad, hogy mások is tisztelettel bánjanak Veled!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Évi, a szívárványszínű NŐ (Pluszos Szépségek)

Ciao Bella!

Évivel a blog illetve annak Facebook oldala kapcsán találkoztam. Mivel mindig is mondom: a távolság nem lehet akadály, így először interneten vettük fel a kapcsolatot s egy koncert miatt Budapesten járt, így alkalmunk nyílt személyesen is találkozni.

Nem is akármilyen koncert – hisz ő volt a színpad közepén! Évi egy blues együttes énekesnője, s a helyszínre érve egyből kiszúrtam egy szivárványszínekbe öltözött, fürtös hajú lányt – nem  volt nehéz kitalálni, ő az én emberem. Vele is, akárcsak az eddig megismert Szépségekkel, nagyon gördülékenyen indult a beszélgetés, a tipikus „mintha már ezer éve ismernélek” érzés kerített mindkettőnket hatalmába. 

A színeken kívül ami egyből feltűnt az a helyes farmerszoknya, amit viselt így egyből rá is tértünk minden teltebb nő tipikus dilemmájára: szoknyát merjünk vagy ne? Évi világ életében az erősebb csontozatú nők táborába tartozott és ahogy anyukáját idézte: „Én előbb tanultam meg gurulni, mint járni!”  így gyerekkora óta figyelte testét és az évek során megtapasztalta saját testalkatának előnyeit (mert bizony az is van ám, még egy kerekebb nőnek is,  bármennyire hihetetlen!). Szerencsésnek mondanám, hiszen csodás homokóra testalkata van, véknyabb felsőtesttel és ügyesen bánik az idomaihoz illő ruhadarabokkal, így inkább szoknyapárti, mint nadrág – és milyen jól teszi! Remekül kiemeli sziluettjét egy jól megválasztott A vonalú, térd fölött érő szoknya, hozzá illő felsőrésszel! 

Azonban Évi is megjárta már a hadak útját ami önmaga megszeretéséig vezetett – hiszen ahogy elmesélte, tinédzserként kipróbálta az összes létező diétát (sokszor mindet egyszerre) és sajnos ennek következményeként érzékenyebb a gyomra az átlagosnál. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha úgy érzitek, szeretnétek pár kilótól megszabadulni s ehhez valamilyen diétába is fogtok a gyors siker érdekében (s ezek rendszerint a brutális koplalós, savas levet iszogatós fajták), ne eszetlenül tegyétek! Ahogy Évi példája mutatja – nagy árat fizethettek érte! Persze engem is elkap néha a gépszíj és leadnék pár kilót, és ahogy az mással is szokott lenni: azonnali hatást vár az ember. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, mennyire reális azt elvárni, hogy a kilók, amik hónapok vagy évek alatt rakódtak rám – most egy csapásra leugorjanak? Nyilván egyértelmű a válasz – szóval türelem, türelem!

Évi kilókkal folytatott fiatalkori harcát egy sajnálatos baleset is nehezítette így a sportot mellőzni kényszerült, ám a biztos családi háttér, ahol szeretet és elfogadás vette (és veszi) körül - sokat segítettek abban, hogy egy percig se érezze magát kellemetlenül gömbölyded formái miatt. Tiniként sokkal inkább a család, a barátok és a színház szenvedélyes szeretete töltötte meg tartalommal mindennapjait, mintsem a diszkó vagy a lázadó rock koncerteken való részvétel. Amint a zenére terelődött a szó, felcsillant a szeme és szenvedéllyel mesélt énekesi szárnybontogatásairól és ami különösen tetszett az az értékrend, amit képvisel és ami meghatározza gondolkodásmódját. Amikor ugyanis rákérdeztem, kissé provokatív módon, nem félt-e a színpad közepére kiállni vagy a katedrára (ugyanis kommunikációt is tanít), akkor kerek perec megfogalmazta: a belső értékei, a szakmai hozzáértése és képességei határozzák meg, milyen ember is ő s nem pedig a feneke körmérete!

És mennyire igaza van! Különösen felszínes és sivár emberi jellemvonásnak tartom a külső alapján történő ítélést. Hiszen a kép, amit látsz vajmi’ keveset árul el az adott illetőről – aki pedig csak az alapján helyez Téged, Szépségem egy adott skatulyába, hogy hányas méretű nadrágot hordasz...ppffff.. erről ennyit!

Évi elmesélte, a párkapcsolatokkal sosem állt hadilábon, hiszen kellő magabiztossággal viselkedett mindig is a férfiak társaságában, így megfordította azt a bizonyos fegyvert, amit annyiszor hallok teltebb nőktől: „Ennek a helyes pasinak én biztosan nem kellek, szóba sem állna velem”.  Hiszen felismerte értékeit és tudta, milyen társat akar – s a fenti mondat gazdái semmiképp nem tartoztak ebbe a csoportba. Azonban az ő szerelmi története még engem is büszkeséggel tölt el és joggal állítom, MINDEN olyan kerekded nőnek visszaadja a hitét, aki nem bízik abban, hogy kellhet egy úgynevezett „jó pasinak”. Évi férje ugyanis (figyelem!!)  10 évvel fiatalabb (!!!) és táncos (kitaláljátok ugye? igen...szoborszerű testtel)! Nyilván nem ezek a legfontosabb tulajdonságai és nem is ezek miatt van vele ez a lány – de lássuk be, alapvetően ezt senki nem hinné el, nemde? És hogyan is lehetséges ez?

Szépségem, a válasz roppant egyszerű: Évi elfogadta és szereti önmagát. Testének minden előnyével (ugye ez a rész könnyű) és hátrányával együtt! Boldogan és mosolyogva néz a tükörbe, mert a játékos hajtincseitől keskeny derekán  vagy épp szélesebb csípőjén át a kis lábujjáig minden szeret önmagán és ezt a képet sugározza kifelé, mások irányába is. 

Évi humora is teljesen magával ragadott, folyamatosan kacarásztunk mint két tini. Ahogy ő mondja, ha valaki találkozik vele, egyébként is sokkal hamarabb a boglyas hajára, a színes harisnyáira vagy a feltűnő ékszereire figyel fel elsőként –nem pedig „zsírszövetei terjedelmére”.

A kérdésre, miszerint miket tart legfontosabb értékeinek, ezt válaszolta: „Az erő és az őszinteség. Az élet minden területén. Legyen szó kötelességtudatról, munkáról, tanulásról, szeretetről, családról,szenvedélyről... szerencsére a környezetem és a szeretteim megadják nekem azokat az energiákat, amikből táplálkozhatok. Emellett megfelelő humorral tudom kezelni ezt a minket körülvevő, őrült világot és nem kevésbé fura lakóit... :-)”

Ami az öltözködési stílusát illeti – imádtam a színeit! A lábszárvédőtől a kis boleróig minden színes volt rajta találkozásunk alkalmával, mégsem nyújtott „vásári” hatást, mert az összhatás, ahogy összeválogatta a darabokat harmonikus és ízléses volt. Sokan félnek a színektől de én mindig azt mondom, nem kell egyszerre egy szivárványt magunk köré tekerni (hacsak nem Évihez hasonlóan bevállalósak vagyunk), de egy kiegészítő, egy sál simán belefér és élettel tölt meg még egy egyszínű szürke, fekete, bézs ruhát is! 

Beszélgetésünknek a zenekar hívó szava vetett véget, hiszen Évit szólította az édes kötelesség, a színpad. A koncert energikusan fergetegesre sikeredett, a blues dallamok senkit sem hagytak mozdulatlanul – én is azon vettem észre magam, hogy jár a lábam. Évi nem csak bájos, kedves, szókimondó, életvidám személyiségével, hanem hangjával is levett a lábamról és az ő története is remélem erőt ad azoknak a Szépségeknek, akik még az önmaguk elfogadásához vezető út előtt állnak.

Csók, puszi, pá édeseim

Zsuzska

 

Csakis pozitívan, 2013-ban is!

Ciao Bella!

Lassan eltűnnek az utolsó bejglimorzsák is a szánk széléről, a szilveszteri mulatozást is kipihenjük lassan és újra indulnak a szürke hétköznapok. Illetve miért is kellene, hogy mindegyik szürke legyen? 
Tudom, persze, nem könnyű mindig meglátni a jó dolgokat, de azért vagyok, hogy ebben segítsek Nektek - és ez a fajta hozzáállás bizony tanulható! Kitaláltam egy remek gyakorlatot, ami nekem is tuti segíteni fog a borúsabb napokon és roppant egyszerű, így a vállalkozó kedvűek velem tarthatnak.
Akik ismerik A titok c. könyvet/filmet, azoknak nem ismeretlen a kívánságfal, ami az én hálószobám ajtaján is ott van: csupa olyan képpel, vággyal, szöveggel amikre vágyok és tudatosan vonzom be azokat az életembe.
Na most ennek egy 2.0 verzióját készítem el idén - a már megtörtént csodákat fogom felírni kis cetlikre és a hála dobozomba rakni, amit én készítettem még tavaly évvégén:

Gyakorlatilag erre a célra bármilyen tárolóeszköz - a legegyszerűbb befőttesüveg is tökéletesen megfelel. Semmi más dolgom, csak amint történik valami jó velem - legyen az egy barátokkal eltöltött délután vagy épp egy szál virág, felírom egy-egy papírdarabra és bedobom a hála dobozkámba. Ez segít majd, ha netán elfelejteném, mennyi minden jó történt velem évközben - hiszen egyszerűen csak kinyitom és elolvasgatom, a boldog emlékekből újra felvértezem magam erővel és szeretettel.
Anna barátnőm ma átküldött egy nagyon tanulságos történetet arról, mik is az igazán fontos dolgok az életben, amiket hajlamosak vagyunk elfelejteni, miközben evilági dolgokat hajszolunk, legyen az egy nagyobb ház, egy újabb ruha vagy egy modernebb televízió a nappaliba. Beleesünk a csapdába, hiszen mindig lesz olyan ember, akinek nagyobb a tv-je vagy okosabb a telefonja és ahhoz hasonlítgatjuk magunkat. Pedig a mérce nem itt kezdődik - először is önmagad kell legyőznöd, méghozzá a benned rejlő negatív árnyakat. Mert van fedél a fejed fölött, mert tudsz mit ebédelni, mert van családod, vannak barátaid - mind olyan dolog, amiért hálás kell, hogy legyél!
Ma este el is kezdem és felkerül az első gondolat arra a cetlire - hiszen már lelki szemeimmel látom azt a fantasztikus (és egészséges) ebédet, amit Annától kapok ma, tele mozzarellával és zöldségekkel :)
Mert az élet IGENIS szép - ne engedd, hogy bárki is letörölje arcodról a mosolyt, inkább légy Te az, aki változást hoz más életébe!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

2012 by Zsuzska

Ciao Bella!

Nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak, hiszen ha nem tartod be, csak csalódást okozol saját magadnak - és lássuk be, sokszor alakul ez így, hogy a kezdeti lelkesedés könnyen alábbhagy. Mert bizony én is kezdtem heti 4 konditeremmel az évet, ami aztán gyorsan elapadt...és milyen pocsékul éreztem magam utána, hiszen azt éreztem, már megint elbuktam :(

Helyette sokkal inkább szeretek ilyenkor visszagondolni arra, mi minden is történt az elmúlt évben. Ez afféle évértékelő morfondírozás, számba veszem mennyi remek emberrel ismerkedtem meg, vagy éppen milyen kapcsolatokat zártam le - merre jártam a világban s ezekből mit tanultam (mert nem kell ahhoz az óceán másik felére utazni - akár egy szomszédos kis faluban is nagy lecke várhat ránk!) így most sem teszek másként, csak ezt megosztom Veletek is.
Januárban Marco és a barátaim egy szuper meglepi vacsorával kedveskedtek, ahol a torta évszáma "epic", hiszen képes voltam visszafordítani az idő kerekét és a 33. születésnapomon is 28. voltam :)

A barátok (természetesen a család mellett) nagyon fontosak az életemben - pár kapcsolatom erősebbé vált az éven és volt olyan is, ami megszakadt. Az idő előrehaladtával észrevettem, változtam az emberi kapcsolataimat illetően. Mindig is nyitott voltam, az a tipikus lány akinek sokszáz ismerőse van - azonban rájöttem, nem megfelelő helyre raktam sok embert. Az ok nagyon egyszerű - érzelmek vezérelnek (mint mindig) és általuk kicsit fátyolosan láttam, ki az, aki valóban megérdemli a "barátnő" címkét és ki az, aki inkább csak kihasznál és meglehetősen egyoldalú kapcsolatot ápol velem. Nagyon kemény szavak, de szembe kellett néznem és aszerint cselekednem, mely kapcsolat kölcsönösen építő jellegű és érdekmentes. Ezelőtt 1-2 évvel erre még nem voltam képes, mert figyelmen kívül hagytam azt, hogy folyton csak én adok és teszek bele szeretetet, energiát egy adott kapcsolatban - azonban idén ez már másképp volt s feltett szándékom ezt a fajta mentalitást megtartani és erősíteni magamban.

Februárban a nővérem nagyobbik fia 18 éves lett - amit szintén döbbenettel fogadtam, hiszen noha nekem még nincs saját porontyom, de a testvéreim gyerekei a szemem előtt cseperedtek fel és az én emlékezetemben valahogy még mindig kis totyogós mindegyik. Az idő múlása, ahogy körülöttünk lévő gyerekek felnőnek szerintem intő jel kell legyen - hiszen a mindennapok taposómalmában sokszor nem is vesszük észre, ahogy peregnek a napjaink, viszont egy gyerek növekedése roppant látványos változás, ahogy a tipegőtől eljut az egyetemig!
Mert folyton az a rohanás (meló-gyerek-család-barátok) és közben semmire sem jut időnk..Ott vagyunk, de közben mégsem - hiszen fejben már egy következő teendőn rágódunk vagy aggodalmaskodunk. Ezt folyamatosan tanulom Marcotól, mert az olaszok ebben zseniálisak - igenis minden percet ki kell élvezni, hiszen az egyedi és megismételhetetlen! Időt kell szánni magunkra és szeretteinkre egyaránt - ezt igyekeztem gyakorolni az éven, de mint minden, ez is egy olyan folyamat, ami folytonos munkát igényel, így egészen biztosan dolgozok ezen még :)

Az idén is sikerült egyik legnagyobb szenvedélyemnek hódolni: az utazásnak azon belül is Olaszország felfedezésének. Noha Velence viszonylag közel van hozzánk, eddig még nem sikerült a vizes város meglehetősen sajátos utcáit rónom - idén tavasszal ez sikerült.
Rómát látni és meghalni (ahogy az olaszok mondják) - na nem mintha a halálra készülnék (sőt! :) ), de az örök város is váratott magára egészen idén májusig, amikor is 4 napot eltölthettünk romantikusan, városnézősen és szokás szerint evős-ivósan.

Aztán az utazásokat egy újabb, az idő múlására emlékeztető esemény törte meg - 15 éve érettségiztünk, ami hihetetlen! Főként mikor újra megöleltük egymást és ugyanott folytattuk a csipkelődést, a bohóckodást, mint ahol abbahagytuk. Olyan jól esett újra "gyerekként" viselkedni, s magam mögött hagyni a "komoly felnőttet" - ezt is meg kellett tapasztalnom. Hiszen nem szabad olyan komolyan vennünk saját magunkat sem sokszor - egy jóízű nevetés amellett, hogy még kalóriát is éget a hasizom igénybevételének köszönhetően - kisimítja a lelkünk ráncait!

Sosem hittem volna - de TÉNYLEG volt olyan osztálytársam, akit szó szerint nem ismertem meg (pedig az elmúlt években is voltak találkozóink). Ők is, ahogy én vagy Te, Szépségem - folyton változunk, de ez nem azt jelenti, hogy bánkódni kellene azon, ami elmúlt vagy a megjelent ráncok számán! Az életkor épp olyan, mint a testalkat - elfogadásra ítéltetett, ezen dolgoztam idén (mert azért az a 28-as szám nem véletlenül volt a tortámon, a poénon túlmutató oka volt..), és példaként áll előttem jópár nő, akikről tervezek egy bejegyzést írni, mert azt gondolom, nem csak én küzdöttem az életkor szellemével.

A nyaralás több részletben történt - de ezekről már olvashattatok. Aki lemaradt volna, vagy egyszerűen szeretne kicsit délre utazni virtuálisan a decemberi hidegben, az kattintgasson: SZICÍLIA ITT, CALABRIA ITT és AMALFI PART, CAPRI ITT.

Ezen kívül talán a legmeghatározóbb esemény a blog születése augusztusban. Kusza irományoknak indultak, amik úgy érzem, idővel szépen kezdték kiforrani magukat afféle útmutatóvá - egy pozitívabb, mérettől független élet felé. És ez csak a kezdet...2013, én készen állok és kíváncsian várom a változás szelét ami egészen biztosan sok jó embert és eseményt sodor majd az utamba!

Ezt kívánom Nektek is, Szépségeim - vegyétek észre az értékes embereket, a szeretet erejét, mely remélhetőleg ezeken a sorokon is átüt - és a pozitív változást, mely minket körbevesz! Legyen nagyon boldog az új évetek - s tiszta szívemből kívánom, váljanak valóra az álmaitok!!!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Előtte-utána avagy alakuljunk át!?

Ciao Bella!

Karácsony táján valahogy egyre több "házi-photoshoppolt" kép kerül elő a közösségi oldalakon - én is játszottam pár képpel, bár nálam ez kimerült a hópelyhek és karácsonyi díszek hozzáadásával :)

Maximálisan megértem és átérzem, ha sok nő frusztráltnak érzi magát, hiszen csakis a képre koncentrálnak, amit az arcukba lő a TV, az internet vagy bármely más médium: azokon a képeken Kim Kardashian például makulátlan arcbőrrel, sminkkel és tökéletes frizurával pózol, még odahaza a fürdőszobában is.. Ehhez képest mi a tükörbe nézünk, és sokszor még a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem közelítjük meg az elképzelt végeredményt.
Én a napokban például épp Kim kapcsán gyakorolgattam a sminkelés egyik legalapabb bár eddig általam elhanyagolt fogását: kontúrozás és highlight-olás. Na ettől döglik a légy kéremszépen, ezzel az én kerek arcom is kontúrozottnak tűnik - de belátom, ezt még erőteljesen gyakorolnom kell :) Valahogy Ms Kardashian-nak sminkesének jobban megy, de nem adom fel! Mindenesetre még ő is bevallotta, nem így ébred reggelente mikor az alábbi képet posztolta Twitter csatornáján, ezen tökéletesen látszik sminkese keze nyoma, mely részeket kell világossal highlightolni (kiemelni) , mely részeket kell sötét színnel kontúrozni:

Ugye senkinek sem kell bemutatnom a gomba módra szaporodó műsorokat, amik a nők "átalakításával" foglalkoznak - az alapséma roppant egyszerű: vegyünk egy átlagos de leginkább frusztrált (és ezen van a hangsúly!) háziasszonyt/huszonévest/negyvenest/stb, akit aztán egy pár órás munkával címlapfotóra varázsolunk. Közben persze sulykoljuk a TV nézők tudatalattijába is az olyan mondatokat, amik aztán szöget ütnek a már amúgy is frusztrált nők fejébe: "Nem merek színes ruhákat hordani" "Nem tudok sminkelni" "Nem merem megváltoztatni a frizurám" stb.
Majd végy egy csapat (jobb esetben profi) sminkest, stylistot, fodrászt és persze egy nagyon ügyes fotóst (hjaaaa Szépségem, a megfelelő világítást már én is megtapasztaltam: valósággal csodákra képes és nyilván nem lehet összehasonlítani azokkal a fotókkal, amiket a családunk készít odahaza...) és már kész is a végeredmény: egy fotósorozat, amin a kezdetben frusztrált nő meseszépnek láthatja magát.
Extrémebb esetekben (Magyarországon is van erre műsoron lévő példa..) bevethetsz némi plasztikát is, persze csak csínján vele, hiszen állítólag azt akarjuk elhitetni szegény frusztrált nővel, hogy ő is szép...de azért egy fogplasztika vagy ránc-simítás simán belefér, máris lefaragható 10 év!
Bennem azért (minden rosszindulatot félretéve!) felmerül a kérdés - a nő, aki gyönyörű sminkkel, egy (!) szuper outfit szettel, remek frizurával távozik egy ilyen "átalakításról", hogyan érzi magát másnap, egy hónap múlva vagy félév múlva? Nagyon kíváncsi lennék, mennyi marad meg, a képeken kívül egy-egy ilyen "átformáló" napból - így ha bármelyikőtök már részt vett ilyenen, kíváncsian várom a beszámolót illetve a véleményetek se tartsátok magatokban!

A soraimon talán átjön a szkepticizmus ezzel a témával kapcsolatban, de ez csak azért van, mert mint azt már sokszor leírtam akár itt akár a FB oldalamon, számomra a folyamat (és ez fontos, mert NEM 1 napra kell, hogy szépnek érezd magad!) először legbelül kezdődik...amikor meglátod, mennyi szépség is van benned! Olyan ez, mint mikor egy szemüveges ember a hideg utcáról meleg szobába tér és egy pillanat alatt homályos lesz a szemüvege. Nem lát tisztán! De amint eloszlik az a bizonyos köd (az eredeti példánál maradva: a pára), akkor már mindent tisztán látunk!
Ugyanígy van ez a szépséggel is - nemhiába mondják, hogy relatív, hisz mindannyiunknak mást jelent! Véleményem szerint ahhoz, hogy MINDEN NAP szépnek érezd magad - jóval többre van szükség, mint egy pár fotóra, amin akár meg sem ismered magad...
Kell a belső fejlődés, egy belső segítség ami jöhet külső forrásból - de ugyanúgy egy HOZZÁÉRTŐ, esetünkben kerekded formákat JÓL ismerő stílustanácsadó, kell egy profi sminkes, aki megtanít (és nem csak elkészít Neked egy sminket), hogyan lehetsz SZÉPSÉGES a mindennapokban.

Én tényleg hiszek abban, hogy megmutathatom Nektek az utat, de rálépni Nektek kell rá! Viszont a siker garantált - hisz annyi érték és szépség van bennetek, ezt már azon a pár beszélgetésen is tapasztalhattam, amiket a Pluszos Szépségek rovatban olvashattok Ti is!

Nos akkor jöhetnek a vélemények - átalakítás vagy sem?

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Andi, a kortalan Szépség (Pluszos Szépségek)

Ciao Bella!

Napjainkban egyre elterjedtebb az a mondás, hogy a 40-esek az új 30-asok és Andi ezt tökéletesen alátámasztja! Ő az első olyan Szépség, aki a Pluszos Szépségek cikksorozat kapcsán bukkant fel az életemben. A karácsonyi hajtás ellenére sikerült egy személyes találkozót egyeztetnünk, amit kíváncsian vártam. A megbeszélt helyen egy mosolygós nő várt, akit mint régi ismerőst öleléssel üdvözöltem és a vacogó hideget egy finom tea és karamellás latte mellett enyhítettük. Azonban nem csak a forró italok szolgáltak lélekmelengetőül – ugyanis Andi története az első perctől megfogott.

Hosszú órákon át csacsogtunk, nevettünk – olykor elkomolyodtunk miközben élete mérföldköveivel ismerkedtem. Roppant érdekes és jóleső érzés volt, ahogy percről percre megnyílt nekem és elmesélte, ez nála mekkora lépést jelent. Ugyanis Andi (ahogy ő fogalmazott) „későn érő típus” és önmaga elfogadására vezető útra nemrégiben lépett rá, melyben sokat segítettek olyan életesemények, olyan emberi találkozások, mikor is ez a csupaszív nő végre rádöbbent: ő fontos lehet és van, aki figyel mondandójára. 

Sokszor a kisebb önbizalommal rendelkező emberek tipikus gondolatát tükrözte sok mondata a régi énjéről – aki nem hitte el, hogy ő érdekelhet másokat, hogy akár vezéregyéniség is válhat belőle, akire mások fel- és odafigyelnek. Persze ez a folyamat nem egyik napról a másikra megy – sokat foglalkozott már eddig is önismereti könyvek, tanfolyamok és közösségek tucatjával, amik megadták azt a kezdő lökést, hogy kezdje megszeretni azt a nőt, aki visszanéz rá reggelente a tükörből. 

Mégis talán ebben a folyamatban a legfontosabb szerepet Klári néni játszotta, a Klub butik tulajdonosa, akit úgy képzelek el, mint a korábbiakban bemutatott Ágicát Szegedről (ITT OLVASHATSZ RÓLA) – nem egyszerű „butik-tulajdonosok” ők, sokkal inkább kellemes egyvelegét alkotják a plus size stylist-nak és egy életvezetési tanácsadónak, aki azon túl, hogy megmutatja, hogyan is öltözködj a legelőnyösebben (ahogy Klári néni mondta: ne azt kérdezd, hány ruhát adtam el – sokkal inkább hogy hány kilót csaltam ma le) ellát megfelelő önbizalom-növelő dózissal. Andi kapcsolata a mai napig töretlen s Klári nénit mára már barátnőjeként tudhatja maga mellett, akinek sokat köszönhet, hiszen ő volt az, aki megpróbálta lelkét is szépítgetni és szépnek láttatni ezt a csodás lábú nőt. Mert bizony a lábaira igenis büszke – apai örökség, Isten áldja a genetikát, mondhatnánk! Bevallom, irigykedve hallgattam, ahogy a 30-as (!!) pasik hódításairól mesélt, akik figyelmét elsőre épp formás lábai keltették fel s arra gondoltam, remélem én is ilyen fitt leszek 46 (!!!!) évesen is!

„Végre valaki lettem” – mondta, mikor arról faggattam, meséljen nekem az útról, amit eddig bejárt.  Nagyon tetszett, ahogy lojalitásáról mesélt – gondolnátok, hogy 19 éve hűséges munkahelyéhez? Azt hiszem a mai folyton változó világban ez dicséretes dolog, amit ő is mosolyogva nyugtázott büszkeségei egyikeként. Hiszen aki hűséges és kitartó az bizalmat gerjeszt másokban – így vannak ezzel Andi ismerősei de még ismeretlenek is, akik élettapasztalatát ismerve és tisztelve a tanácsait kérik – ugyanis ő az, aki nagyon szívesen meghallgat, ha valami a szíved nyomja. Jó hallgatónak tartja magát aki ha kérik, bölcs gondolatokkal látja el beszélgetőpartnereit – ez alól én sem voltam kivétel, hisz egyszer csak megfordultak a szerepek és ő kérdezett :)

Ahogy sorra vettük a lépéseket, érdekes dolgot emelt ki – ugyanis számára a pontosság nagyon fontos, a megbeszélt találkozók előtt ő mindig vár a másik félre, hiszen rendszerint 5-10 perccel mindig korábban érkezik. Az emberekre viszont jellemző a késés, amit Andi sokáig nem tett szóvá, csak csendben, magában forrongva lenyelte azt a bizonyos békát, amit a másik fél játszadozása okozott. Hiszen a földkerekség egyik legdrágább portékája az idő (ahogy arról minap írtam, KATT IDE HA NEM OLVASTAD MÉG), ezért nem ildomos más idejével visszaélni vagy beosztani azt önkényesen. Azonban nemrégiben valami megváltozott – ahogy szépen lassan kezdte önszeretettel és önbizalommal felvértezni lelkét, kinyílt a külvilág felé elkezdte azt érezni, hogy ideje kiállni önmagáért. Mára már igenis kifejezi nemtetszését, ha valaki megváratja – de hogy hasznosan töltse a várakozás perceit, örömmel emlegette tanácsaimat a témában, amik közül különösen a „B terv” tetszett neki.  

 Fontosnak tartom, hogy az őszinteség ezen formáját is gyakoroljuk – hiszen sokszor félünk attól, megbántjuk a másik felet, de gondoljatok csak bele: inkább akkor saját magadnak szerzel bosszús perceket és forrongsz magadban – amiről a másik mit sem sejt, aztán ha egyszer „ráborítod a bilit” majd pislog bután, hisz eddig erről egy szót sem szóltál? Szerintem minden helyzetet le lehet (és kell is!) intelligensen kezelni – akár egy késést is, ha a megfelelő hangnemben (nem durván vagy sértegetően, de annál határozottabban!) kifejezed nemtetszésed, hisz ez egy hasznos visszajelzés a külvilágnak és adott emberhez fűződő kapcsolatod szempontjából is. Marco mindig is azt vallotta, ha van olyan tulajdonsága vagy szokása ami esetleg zavar – azt mindenképp jelezzem, hisz akkor tud változtatni rajta – és ez az ideális hozzáállás!

Andi humora, folytonos mosolya engem is jobb kedvre derített és biztos vagyok abban is, nem most találkoztunk utoljára! Példaként állhat ő minden 40-en túli nő előtt – hogyan kell fiatalosan megragadni az élet boldog pillanatait és sosem késő átértékelni életünket és valami pozitívabb változás felé terelni azt! Tudja ő is, az út még hosszú de a nehezén már túl van, hisz felismerte, kell az a bizonyos változás és nem félt meglépni az első lépcsőfokot egy boldogabb nő élete felé, aki elfogadja önmagát, még ha van is pár felesleges kiló a derekán de megszereti testét és büszke értékeire!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Pluszos Szépségek VIII. - Te készen állsz?

Ciao Bella!

A forradalom elkezdődött... Te készen állsz?

Pár hete született meg a fejemben a gondolat a blog kapcsán, miközben azon gondolkodtam, vajon hogyan lehetne hangot adni a blog küldetésének, a mondandómnak s ezáltal azoknak a nőknek, akik körülöttem, velem élnek?! Mint a kirakós játék darabjai, úgy kezdett el fejemben összeállni a kép, a végeredmény, ami a Pluszos Szépségek történeteivel indul. Volt, akit régóta ismertem - de olyan is akadt, akivel sosem találkoztam korábban azonban egy dolog összekötötte őket: nem mindennapi mégis hétköznapi nők, akik történeteiben valahol mindenki megtalálja önmagát.

Mert bizony mind különleges, mindegyik szépsége megérintett, azért is határoztam úgy (természetesen az ő beleegyezésüket kérve), hogy másokkal is megosztom, hogyan lehet MEGÉLNI az élet boldog pillanatait anélkül, hogy a testképünk miatt aggodalmaskodnánk.

Voltak könnyek, voltak mosolyok, voltak felemelő pillanatok ahogy meghatóak is - mindenki másképp élte meg akár a saját történetének megfogalmazását akár az én tolmácsolásomban történt blogbejegyzés újra olvasását. Néhány gondolat tőlük, a teljesség igénye nélkül:

"Ez a mondat esett a legjobban: Empatikus nő - tudja és átérzi mások örömét és bánatát egyaránt, egyfajta lelki támasz is nőtársai számára. Nekem nagyon jó dolog volt írnom arról, amit a legjobban szeretek, és furcsa volt olvasnom arról, hogy én milyen vagyok - szerinted. (...) A Te tolladból olvasva a történetemet, csak büszkeség töltött el, és örülök neki, hogy elvállaltam a "szereplést". (Ágica)

"Jó érzés volt megosztani a "történetemet", de a mécses mégis akkor tört el a szó pozitív értelmében, amikor Zsuzska tollából született postot és a rá érkező commenteket olvastam vissza ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. A legmeghatóbb mégis ez a mondat volt számomra: "Egyébként annyira ikonikus számomra a mosolya, hogy miközben ezeket a sorokat írom, mosolygok." Párom fejezte ki még anno ezt a jelenséget a legszebben: ezek impulzusok amikre érkezik a megfelelő reflexió!"  (Niki)

„Nagyon jól esett amiket írtál rólam és büszkeséggel tölt el, hogy kívülről ilyennek lát valaki ami persze önbizalom- amiben azért nincs hiány de néha azért én is megroggyanok kicsit - növelő is egyben.” (Claudia)

„Örültem Zsuzska felkérésének, mert szeretném, ha mások is megtapasztalnák azt, hogy a boldogság és a lelki béke a belső gondolataink és érzéseink vizsgálatával valamint a jelenben való létezéssel kezdődik. Merj Önmagad lenni, mosolyogj a világra és meg fogsz lepődni mennyire nem foglalkozik senki a plusz kilóiddal!” (Hajni)

És itt nincs vége! Akik követik a blogot, azok tudják, a kezdetek óta 8 történetről teszek említést, de aki utánaszámol, az láthatja, eddig 7 Pluszos Szépséget mutattam be. Nos, ki a nyolcadik?  

TE, SZÉPSÉGEM, aki e sorokat olvasod – mert ez itt bizony a Te helyed. Meséld el nekem a Te történeted, a mélypontot, az elfogadáshoz vezető eddig bejárt utadat vagy épp azt, ahogy az első lépést fontolgatod. Találkozni szeretnék Veled, megismerni Téged és a Benned rejlő szépséget!

Ha úgy érzed, partner lennél ebben, keress meg! És a kissé visszahúzódóknak is van ám alternatíva, hiszen ha nem szeretnéd még képed és a történetedet itt publikálva látni, megtartom a titkod és beszélgetünk egy jót, egy finom kávé vagy tea kíséretében! Nem feltétel a nyilvánosságra hozatal, csupán lehetőség, mert a tőletek kapott visszajelzések alapján mások történetét olvasni öröm, önbizalom, erő és inspiráló – és pont ez a cél!

Többször írtam már és így is gondolom: egy személyes találkozás, egy közös nevetés nem pótolható vagy helyettesíthető az internet világával – hiszen hús-vér nők vagyunk, nem igaz?

Írj nekem (akár magadról, akár visszajelzést, akár egy személyes találkozó céljából) a zsuzska@cupcakeandpearls.hu emailcímre és ígérem, mindenkinek válaszolok!

A 8. hely tehát kiadó – ne hagyjuk üresen, mert NEM hiszem el, hogy nincs köztetek vagy a környezetetekben olyan nő, aki vidám, kedves, szerethető a plusz kilóival együtt!

Várom a jelentkezésed!

Csók, puszi, pá édeseim

Zsuzska