A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LPSFW. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LPSFW. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 21., hétfő

Simone Charles interjú (Miss Curvaceous UK 2012 győztese)


Ciao Bella!

Nem hiszek a véletlenekben – sokkal inkább úgy tartom, bizonyos eseményeknek, találkozásoknak rendeltetésük van és meg KELL történniük, mert a sors így akarja. Valami ilyesmi az, ami a 20 éves Simone Charles-al történt, aki fiatal kora ellenére céltudatosan dolgozik álmai valóra váltásán. Ennek következő állomása a Brit Plus Size Divathétvége lesz, ahol a kifutón kívül is láthatjuk majd az angol Szépséget, hiszen a színfalak mögül tudósít az esemény kulisszatitkairól. Ezen esemény kapcsán találtam rá egy közösségi portálon és interjú-felkérésemre szívesen mondott igent.

Cupcake&Pearls:  Simone, a képeid nem hazudtak, tényleg gyönyörű vagy így kamerán keresztül is! 

Simone Charles: Igazán köszönöm a bókot – nehéz elhinni, hogy volt idő, mikor ezt nem hittem el magamról. Tipikus karibi családból származom, ahol a bőséges olajjal történő főzés mellett kevés hely jut a salátáknak (felnevet). Mindig is kilógtam a sorból, hiszen 16-os méretem (44-es európai) mellett még a magasságom is nagyobb az átlagosnál, hiszen 178 cm vagyok. Azonban minden megváltozott tavaly, mikor megnyertem a Miss Curvaceous versenyt. (magyarul  kb. Miss Telt Idomú szépségverseny, a szerk.)

C&P:  Tehát nem csak egy díjat nyertél, hanem valami pluszt is, igaz?

S.C: Így van! A versenyen részt venni roppant izgalmas volt, hiszen 14 másik gyönyörű lánnyal együtt brit tervezők ruháit viselhettük és visszagondolva örülök a kíváncsiságomnak. Ugyanis csak „próba-szerencse” alapon neveztem be de mikor azon az áprilisi napon az én nevem mondták ki nyertesként, nagyot fordult velem a világ. Az ékszerek és a modell ügynökségi szerződés csak hab volt a tortán, hisz számomra a legnagyobb díjat a bennem lezajló változás jelentette. Sokkal elfogadóbb lettem saját testemmel és a verseny által egy olyan közösség tagjává váltam, ahol a nők teltebbek az átlagosnál, mégis szeretettel tekintenek testükre, annak minden plusz kilójával együtt.

C&P: Nagyon izgalmasan hangzik az út, amit bejártál ! A verseny után egyből belevetetted magad a plus size modellkedésbe? Mesélj nekem a kulisszatitkokról? Nagy a versengés a színfalak mögött?

S.C.:  A díjak egyike egy plus size ügynökséggel való együttműködés volt és jelenleg is a portfoliom felépítésén dolgozunk. A verseny után belecsöppentem a plus size divatvilágba ahol engem is meglepett a légkör, hiszen a „vékony” modellek harcairól és  egymás hátbatámadásáról már én is sokat hallottam. Ám a plus size modellek alázatosak, boldogok és pontosan tudják saját testük előnyeit vagy épp hátrányait – ám mindkettőt boldogan elfogadják és felvállalják. Szerintem az életben már rengeteg pofont kaptak, így sokkal elfogadóbbak és nyitottabbak egymással szemben. Lélekben és testben is a harmónia jellemzi őket.

C&P: Ezt jó hallani – akkor nem csak kilóik számában különböznek a klasszikus modellektől! Ha jól tudom, a modellkedés mellett riporteri karriered is építgeted.

S.C.: A modellkedés mellett fontos, hogy megtaláljam azt a kommunikációs csatornát, ahol kiállhatok a teltebb nőkért. Fontos, hogy hallassam nem csak a saját hangom, hanem a több ezer nőét, akiknek erre nincs lehetőségük. A Brit Plus Size Divathétvége castingján interjúkat készíthettem a szervezőkkel, a résztvevőkkel és februárban még több nőt tervezek megszólaltatni, hiszen a színfalak mögül tudósítok majd.  Riporterként és plus size divatesemények háziasszonyaként nagyszerű  lehetőségem nyílik arra, hogy felszólaljak az egész teltebb társadalomért és buzdítóan hassak ezekre a nőkre. Tudom, hogy a Cupcake&Pearls blogod is erre hivatott, hiszen Te is a pozitív testképet hirdeted – remélem, idővel minél több  angol nyelvű bejegyzésed lesz!

C&P:  Ezt megígérhetem, hiszen a nyelv sem lehet akadály a küldetésem hirdetésében! Mit üzennél a magyar teltebb nőknek?

S.C.: Minden reggel adj hálát Istennek, amiért élsz és mikor tükörbe nézel, hangosan mondd ki, mennyire tökéletesnek is teremtett az Úr! Kívülről és belülről is el kell fogadnod és szeretned kell önmagad! Biztos vagyok benne, hogy az is segít ebben a folyamatban, ha Veled beszélgetnek és olvassák a blogod üzeneteit, hiszen minden test szerethető!

C&P: Köszönöm a kedves szavaid és februárban folytatjuk!


A kettőnk között lévő fizikai távolság ellenére nagyon közel éreztem magamhoz Simone szavait és mindazt, amit képvisel. Mikor meséltem neki a Pluszos Szépségek mozgalmamról, izgatottan faggatni kezdett és még többet akart megtudni róluk, rólatok! Beszélgetésünk során a benne rejlő pluszok közül kettőt mindenképpen kiemelnék: elszántsága és tudásvágya. Pszichológiát tanul és úgy döntött, nem fél feszegetni azokat a bizonyos határokat, szembenéz valami olyannal, ami első pillantásra túl ijesztőnek tűnhet. Simone ugyanis szó szerint kilépett a megszokott biztonsági zónájából és Wales közelében egy kisvárosba, Cheltentham-be költözött, ahol sok újdonság várt rá. Elkezdte független életét, ami  sok változást hozott: új albérlet, új munkahely és új barátok töltötték ki mindennapjait ám cseppet sem bánja, hogy nem félt belevágni. Ahogy ezt a fiatal Szépséget hallgattam, megfogalmazódott bennem történetének fő üzenete: ne féljünk a változástól, hiszen új horizontokra lépve sok jó dolgot sodor majd elénk az élet, ha elég bátrak, nyitottak és szenvedélyesek vagyunk megtenni az első lépést.
Szépségeim, Nektek is ezt üzenem : Simone példájából erőt, bátorságot és hitet meríthettek, ha új vizekre tévednétek, hiszen minden lehetséges, csak merni kell nagyot álmodni!
Ha kíváncsi vagy még többre Simone Charles-al kapcsolatban, itt megtalálod:
Twitter/Instagram: @Simonecharles_
Blog: Simonecharles.tumblr.com

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska 



Interview with Simone Charles (winner of Miss Curvaceous UK 2012)



Ciao Bella,


There are some things in life which people refer to as destiny or fate – I believe what happened to the 20 years old Simone Charles is one of those turns in life. Despite her young age she is determined to make a change in curvy women’s lives – as an important step, beside her role as one of the plus size models at the show, she will be an insider, a backstage reporter of the upcoming Bristish Plus Size Fashion Weekend in February. Apropos of this event, I found her on a social media site and managed to settle and interview with this exceptional beauty.
Cupcake&Pearls:  Simone – your pictures definitely do not lie as you look stunning through the camera as well!
Simone Charles: Thank you for your compliments – it is hard to believe that there was a time when I had strange feelings about how I look. I come from a Carribbean household with rich cooking traditions where we cook with alot of oil and little salad! (she laughs).  Beside my size, which is UK 16 (EU 44) and I would not call it so big but definitely not skinny – I am tall as well with my  5’10 (178 cm) and always felt like the odd-one-out. But it all changed last year when I won the prestigious  Miss Curvaceous UK title.
C&P:  So we can say that you won more than just  an award, right?
S.C: Definitely as being part of something exciting with 14 other contestants and wearing UK designers clothes was an uplifting experience. It was my first trial as a model as curiosity drove me to check how this competition unfolds. The event happened in April 2012 and my life changed when they told my name as the winner – jewelry and consultation with a plus size model agency were cherry on the top but the biggest prize was the change in me. I started to look at myself in a much more positive way – the competition opened the door and I became part of a community of curvy activist women who embrace their curves and love their bodies. 
C&P: This is a really inspiring story about your journey – and did you start modelling right after the competition? Please describe how plus size modelling is from the backstage? Fierce as skinny models’ world?
S.C.: I won a consultation with a plus size model agency and currently working on building up my portfolio. After the competition I found myself in the plus size fashion world where the atmosphere surprised me as well. I also know the stereotypes of how skinny models fight, backstab each other but what I saw is a society of humble, happy girls who know how to handle their bodies and appreciate what they have. I think our skin somehow grew thicker and we also learned how to accept each other in a much faster and easier way. Plus size models have a mental and physical peace within.
C&P: Good to know that plus size models are different in that way as well! But I know you are not only a plus size model – but TV host and presenter!
S.C.: What I do is an expanded model career as beside pursuing my dreams as a plus size model, I felt the need to convey my message in a more prominent way. I want to speak out and let other curvy women to be heard so at the casting day of British Plus Size Fashion Weekend I had the possibility to make interviews and reports with the organizers, the participants and in February I will do the same as an exclusive backstage reporter. I feel that being a fashion event presenter gives various possibilities to give a shoutout in the name of the whole plus size society. I know that in a way you have the same mission with Cupcake&Pearls and I am waiting for more and more English posts from you!
C&P:  You are right – I need to break the language barriers as well! So what message would you send out to us, Hungarian curvy women?
S.C.: When you wake up in the morning, thank God for being alive and then look into the mirror and say out loud: God made me perfectly! You must accept and love yourself for what you are – within and out! I am sure you help those women with your blog, with your community and as being a body acceptance activitst!
C&P: Thank you for your touching words – and we see each other in February!

Regardless the physical distance between us, I felt Simone’s words so close to me so when I told her about my Beauties with Plus movement, she immediately wanted to know more. As I explained her how I help women to see themselves beautiful, she wanted to be part of it by telling me about her biggest plus, her biggest passion which is knowledge and pushing the limits. She studies psychology at university and wanted to try something different, something which scared her: to move out from her comfort zone, literally. So she packed and moved to Cheltentham a town near Wales where she’s never been before and started an independent life with new job, new rental and seeking of new people around her. Listening to her story felt encouraging for me not to be afraid of changes, to step on new horizones as change brings the good turns on its way, we just need to be brave, passionate and pursue happiness in every aspect of life. 
So Beauties with Pluses, be brave and step out from the comfort zone – take Simone as a role model who already did so and she will not stop here! I’ll definitely keep an eye on her in the future!
You can also follow her at:
Twitter/Instagram: @Simonecharles_ Blog: Simonecharles.tumblr.com

xoxo
Susie


2013. január 16., szerda

Interview with Remi Ray (British Plus Size Fashion Weekend - Trapped in a Skinny World)



Ciao Bella,



I feel blessed – as after my first exclusive interview regarding Bristish Plus Size Fashion Weekend (n.b. the name changed to avoid misunderstandings as it is an independent event, not related to London Fashion Week) with Rianne Ward (CLICK HERE) I had another fantastic chance to speak with one of the most relevant person behind the curtains, the „mother” of it all. This young lady is only 25 but had a dream and went for it – her name is Remi Ray, a UK  plus size fashion blogger and owner of Trapped in a Skinny World vintage design online boutique.  

Cupcake&Pearls: Remi, please tell us how Trapped in a Skinny World was born?

Remi Ray: I was in my last year at university when I started the blog and the online boutique project. As since the age of 13 I started to design clothes, this path seemed an obvious choice to kickoff. Being a plus size girl I really found myself many times trapped in this (skinny) world and hence the name came.

C&P: You designed clothes as a kid?That is quite exceptional from a teenager!

R.R: Yeah as I was always a bigger girl and frustration creates miracles and provides solutions – since all my friends praised my appearance with compliments and they wanted to know how a size 16 (EU 44) girl finds so fashionable clothes, I decided to give a helping hand for curvy women. People’s interest for vintage clothing started to grow at the time (at 2010) and it made me happy to be able to help my curvy peers as I did not (and do not) do it for the sake of getting rich – and believe me, I am still far from being a Rockefeller (she laughs) but my heart became richer and richer with every smile I could put on plus size women’s face when they finally found appropriate and unique clothes at my boutique.

C&P: But if I am well-informed, your boutique is not available at the moment, correct?

R.R.: Yes, you are right as it is going through some exciting changes and after the Bristish Plus Size Fashion Weekend – I will re-launch Trapped in a Skinny World with even more unique pieces to offer.

C&P: I can imagine you hardly get a couple of hours sleep – February 16 is so close!

R.R: And time is flying – my life is really rapid-flowing now but I was never so happy in my life like right now when I see my dream is becoming reality.

C&P: Please tell me how your dream was born? When and why you wanted this event to happen?

R.R:  I think plus size women have limited choices and since fashion was and is my passion, I did not feel it fair that among the many international fashion weeks, there is non for curvy women – I wanted to give them a choice to meet, to interact, to join the „curvy army” as I frequently refer to our community. I always dreamed about organizing an event which is about us and for us – but being a fresh graduate with very limited finances, it seemed impossible. And then I reached out to Rianne.

C&P: I believe UK’s number one online plus size magazine, the Evolve  was the right hand to reach out to!

R.R: Exactly – and Rianne is a fantastic woman! She inspires me with her attitude of being fast-forward with excellent skills to have things done (she laughs). So we started a conversation which reached the state that British Plus Size Fashion Weekend was born in September 2012. Rianne pulled out her cards with contacts in the industry but as the process started, the industry reached out for us: designers, retailers, journalists, bloggers started to contact us as they all wanted to be part of something great, something we all waited for to happen! Simply Be, Cover-up Clothing (Live Unlimited Collection) Syreeta Badu, Paulie and Julie, One One Three, Carolyn De La Drapiere, Edwin Sinke, Curvissa, Sky media - are just a few name to mention who joined our team of 10 which I would not like to miss to mention. As what you see is the result of teamwork from: Eileen, Skye, Emmanuela, Yasmine, Megan, Michela, Bemi, Dedz  who all work very hard to make this dream a reality.

C&P: So the whole curvy world started to interact – you also had an open casting for models, right?

R.R: Yes, after we placed a public invitation, looking for plus size models– we received approximately 300 online applications from all around the globe and last year December we held a casting where we selected 15 models – also Hungarian ones as you know – and together with another bunch of models from Milk Management, we will have 25-30 curvy ladies on the catwalks on Saturday, 16 February. They will be the closing show of the day – after a very interactive program throughout the whole day as we want to provide a platform of communication where participants can have for instance styling masterclass then use the gained knowledge at a clothes-swapping session so they know what to choose for their bodytype. We also thought of women who are contemplating plus size modelling as Anna Shillinglaw (ex model founder of  Milk Management) will be holding a model 101 class and give advice for aspiring plus size models. Plus size panel discussion will be moderated by top blogger Lauren Ding from Pocket Rocket Fashion.

C&P: So your dream was not only a fashion show but rather a mission, to start the change!

R.R: Exactly – and as self-confidence is crucial to live a happy curvy life, I want to help for the women out there who hide in their closets and afraid to step out. It is time to let our voices to be heard and I want to take plus size women on a journey which ends in celebrating and embracing our curves!

C&P: Thank you for the interview, Remi – you are a real inspiration for all types of woman that dreams can really come true!

R.R: Thank you for your support and interest – and we will continue in February, hope you can join our tables as an invited blogger on the exclusive Press Day.

C&P:  I feel honoured – thanks a million, see you soon!
Talking to this exceptional Beauty with Plus was really an uplifting experience – her neverending smile, despite the tiredness in her eyes, her positive charisma and hard work must stand as a role model in front of us. She found her voice at a very early age therefore she was never bullied or judged by other people for being plus size – as she defeated the demons inside her and started to see herself beautiful. As she described, it is a journey – and not paved all the time with happy moments: Remi told me the story when she was still hiding herself in the closet and did not dare to face the fact that she is bigger than the skinny girls. Back at the time she worked for River Island (UK fashion brand) and instead of going to the women’ department, she picked men’s jeans to wear at work, because she did not want her size to be a subject matter. She rather lied to her colleagues that she is a fan of male jeans. But those times are over – the young woman whom I had a conversation with was a confident, happy person who found her harmony within and aims to help others in the journey. She wants to prove to all curvy women that regardless the size they are wearing, they all have the beauty in them, just need to turn their eyes to their inner values, instead of the labels on their clothes – I think I found a UK twin sister who share what my blog and my mission is about!

xoxo
Susie

Remi Ray (Brit Plus Size Divathétvége, Trapped in a Skinny World) interjú



Ciao Bella!

Szerencsésnek érzem magam, hiszen a Brit Plus Size Divathétvégéhez (n.b. a név megváltozott, elkerülendő a félreértéseket a rendezvénnyel egy időben, de attól függetlenül megrendezésre kerülő Londoni Divathét miatt) kapcsolódó első, exklúzív interjúm után, amit az Evolve magazin alapító-ügyvezető igazgatójával, Rianne Ward-al készítettem (ITT BŐVEBBEN) egy újabb fantasztikus lehetőséget kaptam, hogy bepillantsak a kulisszák mögé. Ezúttal az esemény „anyjával”, az ötletalkotóval, Remi Ray-el készíthettem interjút, aki 25 éves kora ellenére megvalósította legmerészebb álmát. Remi brit plus size blogger és a blogjával azonos nevet viselő Trapped in a Skinny World vintage ruhákat forgalmazó online butik tulajdonosa.

Cupcake&Pearls: Remi, kérlek mesélj nekünk aTrapped in a Skinny World butikról!

Remi Ray: Utolsó éves egyetemistaként kezdtem blogot írni és a butik ötlete is akkor született meg. 13 éves korom óta ruhákat tervezek így elég egyenes út vezetett a blog és a ruhaüzlet beindításához. Teltebb lányként sokszor úgy éreztem, a (sovány) világba zárva élek (Trapped in a Skinny World magyar jelentése = sovány világba zárva, a szerk.) így innen a név.

C&P: Már gyerekként ruhákat terveztél? Ez azért nem túl szokványos egy tinitől!

R.R: Az meglehet – azonban gyerekkorom óta elkísért a teltebb nők öltözködési problémája és ez a frusztráció vezetett az üzleti megoldáshoz. Mindig is dicséretekkel halmoztak el barátaim a saját öltözködésem kapcsán és tudni akarták, 44-es mérettel hol találok divatos ruhákat. Elhatároztam hát, hogy miért ne segíthetnék a gömbölydedebb lányokok? Azidőtájt (2010) elég felkapottak lettek a vintage ruhák én pedig örültem, ha segíthetek a hozzám hasonló testalkatú nőknek. A segítségnyújtás okozta boldogság jóval fontosabb, mint a meggazdagodás, hisz nem lett belőlem egy Rockefeller (felnevet) de a szívem sokkal gazdagodott az idők során a molettebb nők elégedett mosolyából táplálkozva.

C&P: Azonban ha jól tudom, a butik jelenleg nem üzemel, ez igaz?

R.R.: Igen, jól értesült vagy – a Brit Plus Size Divathétvége után egy átalakult, sokkal izgalmasabb Trapped in a Skinny World-el tér vissza a webshop, ahol még több különleges darab vár majd gazdára.

C&P: Gondolom a divathétvége miatt alig jut időd alvásra – február 16 már mindjárt itt van!

R.R: Az idő valóban repül és az életem eléggé felgyorsult, de cseppet se bánom, hisz soha nem voltam még ennyire boldog mint most, mikor látom hogy válik valóra az álmom.

C&P: Hogyan is született ez az álom? Mióta vágysz erre és miért szeretted volna ezt a rendezvényt?

R.R:  Véleményem szerint a teltebb nőknek elég szűkösek a kereteik már ami a divat választási lehetőségeit illeti s jómagam mindig is rajongtam a divatért. Szerintem nem igazságos, hogy számtalan divathét közül egyik sem gondolkozik 42 méret fölött! Szerettem volna lehetőséget adni ezeknek a nőknek, hogy találkozzanak, beszélgessenek és csatlakozzanak a „gömbölyded hadsereghez” ahogy én hívom ezt a mozgalmat és a közösséget. Az álmom egy olyan rendezvény volt, ami nekünk és rólunk szól – ám friss diplomásként nem volt meg hozzá a kellő tőkém. Aztán eljutottam Rianne-hez.

C&P: Aki Nagy-Britannia első számú, plus size nőknek szóló online magazinjának tulajdonosa és ügyvezetője. Szerintem jó választás volt!

R.R: Abszolút! Rianne egy fantasztikus nő – ösztönzőleg hat rám a problémamegoldó képessége, ahogy ripsz-ropsz elintéz dolgokat (felnevet). Megkerestem és a beszélgetésünk eredményeként 2012 szeptemberére megszületett a Brit Plus Size Divathétvége terve. Rianne latba vetette rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszerét és amint belekezdtünk a projektbe, egyre több kereskedő, ruhamárka, blogger és újságíró keresett meg minket, mert részese akartak lenni egy nagyon izgalmas és úttörő dolognak! Simply Be, Cover-up Clothing (Live Unlimited Collection) Syreeta Badu, Paulie and Julie, One One Three, Carolyn De La Drapiere, Edwin Sinke, Curvissa, Sky media – csak néhányan azok közül, akik mellénk álltak. A csapatunk pedig 10 főt számlál, akik mind keményen dolgoznak, hogy minden rendben menjen, ezúton is köszönöm Eileen, Skye, Emmanuela, Yasmine, Megan, Michela, Bemi és Dedz  fáradhatatlan munkáját, mellyel valóra váltják az álmom!

C&P: Tehát gyakorlatilag kinyílt a világ, az egész plus size divatipar megmozdult! Decemberben pedig még a modelleket is nyílt castingon választottátok ki.

R.R: Így igaz – nyilvános felhívást intéztünk és közel 300-an jelentkeztek a világ minden pontjáról. Tavaly decemberben kiválasztottunk 15 lányt – köztük magyarokat is, de ezt már Te is tudod – és Nagy Britannia egyik vezető ügynöksége, a Milk Management modelljeivel együtt összeállt az a 25-30 főből álló csapat, akiket február 16-án szombaton a divathétvége záróeseményeként a kifutón láthatunk viszont. Színes és interaktív programokkal készülünk, hiszen a megunt ruhák cseréjétől stílustanácsadáson át modellfelkészítés is szerepel a szombati napon. Ez utóbbit a Milk Management alapítója, egykori plus size modell, Anna Shillinglaw vezeti majd. A plus size beszélgetés moderátora pedig a neves brit plus size blogger, Lauren Ding lesz (Pocket Rocket Fashion blog)

C&P: Úgy tűnik, többet álmodtál egy egyszerű divateseménynél – sokkal inkább egy küldetés, a változás elindítása volt a célod.

R.R: Ez így van – és mivel ebben a változásban nagy szerepet játszik az önbizalom, feltett szándékom, hogy segítsek ebben a nőknek, és remélem felbátorodnak majd azok is, akik eddig szégyenkeztek testalkatuk miatt. Ideje hallatni a hangunkat! Olyan ez a folyamat, akárcsak egy utazás, minek végén a nők szeretettel gondolnak majd minden egyes kilogrammjukra!

C&P: Köszönöm az interjút, Remi – valóságos példakép vagy minden nő számára, hiszen az álmok igenis valóra válhatnak!
 
R.R: Köszönöm én is a támogatásod és februárban folytatjuk! Örülnénk, ha csatlakoznál hozzánk a pénteki zártkörű sajtóeseményen meghívott bloggerként!

C&P: Ez igazán megtisztelő –hamarosan találkozunk!


Ezzel a különleges Pluszos Szépséggel (róluk bővebben ITT olvashatsz) beszélgetni valóban felemelő érzés volt – ahogy láttam a soha nem múló mosolyt az arcán, pedig szemei fáradtságról árulkodtak; a pozitív hozzáállása és az álmaiért végzett kemény munka mind-mind magaslatokba emelte a szememben. Már fiatalon rátalált önmagára ezért nem tudták kikezdeni az iskolai cikizések. Megküzdött a benne lakozó démonokkal és kiütéssel nyert, így tükörbe nézve szépnek tudta látni önmagát, elfogadva teste minden görbületét. Ahogy elmesélte, az ő „utazása” során is voltak ám nehéz pillanatok – történt ugyanis, hogy a brit divatcég, a River Island üzletében dolgozott, mikor is kegyes hazugsággal élve lelkesen rohant a férfi farmerek irányába, hogy onnan válasszon munkaruhát. Valójában azonban nem az ízlésével volt gond, egyszerűen csak nem akarta, hogy nagyobb mérete kellemetlen perceket okozzon a női ruhaosztályon. Azonban ezek az idők elmúltak – az én beszélgetőpartnerem egy magabiztos és boldog lány volt, aki megtalálta belső békéjét és másoknak is segíteni szeretne ebben. Fel akarja hívni a teltebb nők figyelmét a bennük rejlő értékekre, a szépségre ami valóban belülről fakad és jóval fontosabb a ruhaméretnél. Ismerős ez a mondat? Talán már többször hallottátok valakitől? Nos, úgy érzem, megtaláltam a brit hugocskámat, aki ugyanazokat az elveket vallja és ugyanazt a küldetést tűzte ki célul, csak pár kilométerrel távolabb Budapesttől.

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska 

Elérhetőségek