Pasta, pasta, pasta

Ciao Bella!

Ahogy a jó öreg olasz mondás tartja: Chi mangia bene, mangia italiano vagyis szabad fordításban: aki jót akar enni az olasz kaját eszik :) Nyilván nem csak hangzatos frázis ez, hiszen köztudott,  mennyire finom is egy bazsalikomos bruschetta vagy egy pikáns penne all'arrabiata (és az általam készített ill. fotózott panna cottáról már ne is beszéljünk....). Jómagam NAGYON elfogult vagyok, már-már félig tiszteletbeli olasz lettem, Marconak hála s minekután még szenvedélyes szakács is a lelkem, ez mérhetővé is vált rajtam.

Az Ízek, imák, szerelmek (Eat, pray, love) c. filmből egyik kedvenc jelenetem láttán mindig megéhezek: Julia Roberts mintegy bűnös élvezetként, oldalra vetett félő pillantásokkal esik neki a tésztájának és még az aláfestő zene is művészi, egy Mozart ária.

 Mert bizony művészet az, amit az olaszok csinálnak és AHOGY teszik mindezt, az véleményem szerint utánozhatatlan. Legyen szó egy kisvárosi trattoriáról vagy akár kinti barátaink kempingbeli Ferragosto ebédjéről, egy dolog közös: már az evésig vezető út is tele van élvezettel! Gondoljunk csak a hangzatos nevekre: pl. a ravioli di ricotta e spinaci al pesto di noci olyan, mintha egy szerelmes ballada kezdő taktusait duruzsolná a fülünkbe. Aztán jön az alapanyag gondos válogatása - Marco például nem adhoc módon dönti el, mit főz vagy mit együnk, mikor kint járunk: ösztönösen rávágja, milyen zöldségnek van épp szezonja - melyik régióban így biztosan friss és zamatos lesz a belőle elkészített étel. A hozzávalók élénk színe, illata mármár egyfajta előjátékként részei a főzésnek, melynek természetesen a végső beteljesülése szánkhoz érve történik (khm, nem, ezek a sorok nem a Júlia vagy Romana legfrissebb számából származnak :) )

Pár éve Petra barátnőméknél voltunk kerti grill partyn, amikor szóba került a spaghetti aglio, olio e peperoncino, amiről akkor fogalmam sem volt, mi lehet és az elmondottak alapján rém egyszerűnek és ízetlennek tűnt, melynek ellenkezőjéről a jelenlévők nem tudtak meggyőzni. Egészen addig, míg tavaly nyáron drága Donatella barátnénk egy vasárnap éjjelen (!) felpattant a napozóágyából és felkiáltott "Spaghettata!". Egészen pontosan ÉJFÉL volt, már épp kezdtem megemészteni a kiadós vacsorát amikor tudatosult bennem: megint eszünk :) Mivel a tészta a gyengém (ajjjjj) így nem tanúsítottam ellenállást, go-with-the-flow és jött aminek jönnie kellett: a híres nevezetes, Donatella-féle spaghetti aglio e olio e peperoncino. Nagyon egyszerű recept, kb 15 perc és már ettük is kétpofára, mintha kötelező lenne - azóta a KEDVENC tésztám lett. Persze a kempingből hazatérve úgy gondoltam, ezt az egyszerű kaját én is meg tudom csinálni. Khm... már ott elakadtam, hogy a fokhagymát gerezdenként vagy felvágva és egyébkéntis meddig kell a forró olivaolajban hagyni??? Felhívtam Donatellát :) Azóta viszont professzionális szintre fejlesztettem, és a fokhagyma előtt jó kis magyar szokáskánt apróra vágott hagymát (tudod, csak egy keveset, az íze kedvéért) teszek bele, majd a végén jöhetnek bele a peperoncino-k (tanulópénz= NE hagyd az olajban túl sokáig; az első próbálkozásom ehetetlenül csípős lett) és kész is. Könnyű, finom és nagyon olasz - épp, ahogy én SZERETEM :) Íme, ahogy én készítem (és fotózom :) ) Buon appetito!

spaghetti aglio olio e peperoncino by Zsuzska

Csók, puszi, pá, édeseim

Zsuzska