Bazi nagy olasz kempingezés, part I.

Ciao Bella,

Marconak, mint minden "rendes" olasznak a Milánótól 60 km-re északra fekvő Maggiore tónál van egy helyes lakókocsija, ami errefelé bevett szokás, hiszen az olaszok imádnak kiszabadulni a városból. A pénteki munkanap végén autójukba pattannak és irány a kemping - ami nem egy tipikus nyaralás változata, sokkal inkább életsílus.  Ebbe már többször belekóstoltam, s ideje volt csokorba szedni az ott tapasztaltakat avagy milyenek is az olaszok az én (plus size) szemüvegemen keresztül.

 

Maggiore tó

 

Időtlen időkig

Talán ezzel a szóval lehetne jellemezni, meddig tart bármit is megcsinálni, ha az ember belecsöppen a kemping életérzésbe. Valahogy ott megáll az idő, s az amúgy sem sokat stresszelő olaszok még inkább elengedik magukat. Jah, hogy már dél van és még nem mosogattad el az előző éjszakai grillezés (na erről majd a későbbiekben mindenképp!) maradványait? Ugyan, ráérsz, inkább töltenek Neked egy pohár proseccot, hellyel kínálnak és elcsevegnek veled, vagy épp rábeszélnek, hogy elég fehér vagy még, inkább dőlj le melléjük a napágyba. Így a mosogatás vagy épp pakolás és hasonló evilági dolgok végképp a lista végére kerülnek - sokkal fontosabb, hogy lazíts, érezd jól magad és a gyomrod na meg a poharad sose legyen üres. Végtelenül fontosak nekik az emberi kapcsolatok ápolásai - a telefonok és laptopok nyomogatása helyett (persze azok is ott voltak, a helyükön: a sátor mélyén) beszélgetnek, viccelődnek és őszinte érdeklődéssel hallgatták milyen is Budapest vagy mi fán terem a Vegeta.


 

Chi mangia bene, mangia italiano

Szabad fordításban annyit tesz: ha jót akarsz enni, akkor olasz kaját kell enned. Mert az evés művészet - ezt már többször írtam a blogon, ami az alapanyagok válogatásával kezdődik. Mert például tudtad, hogy a "Milyen parmezánt kérsz?" kérdésnek igenis van értelme? Ugyanis érlelési idő alapján megkülönböztetnek 12 hónapos vagy akár 24 hónapos verziót is. Nálunk meg max parmezán és kész - na jah, az olaszok! A hosszasan elnyúló vacsorák, amik késő délutáni "aperitivo"-val kezdődnek, szertartásszerűen! Előkerül a Campari, amit fehér habzóborral löttyintenek cukirózsaszínné, majd 1-2 korty után falatoznak az asztalt beterítő pizzafalatkákból, szalámikból, sajtokból és a chipset savanyú uborkával vagy épp csípős pepperoncinoval töltött olivabogyóval rágcsálják. Én rendszerint már itt telítődöm, pedig a vacsora még csak ezután kezdődik - s eltart jó pát órát.

Ám ami a leginkább tetszett: éjféli spaghettáta avagy elő a lábassal, forrjon a víz, repkedjenek a hagymadarabok és készülhet a spaghetti - választható feltéttel (bár a legtipikusabb az olivaolajjal, csípős erős paprikával és fokhagymával készült aglio e olio). Mindezt az éjszaka közepén - ezt vagy a grillezést, ugyanis hajnal 2-kor volt, hogy javában forgattuk a húst, amit én jó magyar szokás szerint befűszereztem (vittem Vegetát, nem vagyok amatőr!) ők meg csak pislogtak, mi ez a sok minden a húson. Aztán persze a 10 újjukat megnyalták és leadták a rendelést: augusztusban egy kisebb Vegeta rakománnyal érkezzek!

 

La familia

 

Amit talán a leginkább szeretek bennük, az az összetartás és a család fontos szerepe. Nem telt el úgy egy nap sem a kempingben, hogy ne lássak összeölelkező szülőket a gyerekeikkel, tinédzsereket a kicsikkel - mert nekik nem ciki a kicsikkel beszélgetni, játszani vagy foglalkozni. Legyen az a saját testvérük vagy épp egy vadidegen gyerek. Odafigyelnek egymásra, zárt ám mégis befogadó közösséget alkotnak. Minden elvárás nélkül szívesen vendégül látnak a vacsoraasztaluknál és önzetlenül segítenek, bármire is legyen szükséged. Egy vadidegen kisgyerek vállát naptejjel kenik le, meg ne égjen - s egy eltévedt túristának is szívesen adnak útbaigazítást, igaz, olaszul, de a szándék mindenképp ott van!

 

 

 

Italiano?

 

A nyelvvel azért akadnak problémák, ha egy vérbeli olasz közösségbe csöppen az ember. Angolul csak kevesen tudnak, bár azt a legjobb jóindulattal sem nevezném nyelvtudásnak :) De nagyon szívesen elismétlik a mondatot olaszul, ha nem értetted volna meg - és a gesztikulálás nagy mesterei, így biztosan leesik majd a tantusz egy idő után. Imádom, ahogy nyitnak mások felé - persze tudom, előnyöm van, hiszen a párom "közülük való". Képesek lekapcsoltatni a zenét a karaoke est során és a kezembe nyomni egy mikrofont, hogy ők márpedig most magyar dalt akarnak hallani.

Olasz tudásom eléggé limitált, de a ragozás, a megfelelő igeidő teljesen elveszíti jelentőségét, amint szóba elegyedek velük. Hiszen nem a nyelvtan számít, hanem a mondanivaló - és nagyon értékelik, ha az anyanyelvükön gagyorászik velük egy külföldi (persze, ki nem? Borzasztó büszke voltam, mikor az "Az a szép, az a szép" című nótát énekelték - papírról felolvasva a  fonetikusan leírt dalszöveget de akkor is, magyarul!).

Folyt. köv!

Csók, puszi pá édeseim
Zsuzska