Ciao Bella,
Beával is a blog kapcsán találkoztam és már első pillanatban
feltűnt, mennyire finom vonásai vannak. Sapka és téli este ide vagy oda, nehéz
volt nem észrevenni bájos arcát és kecses mozdulatait. Miközben a
kedvenc helyem felé igyekeztünk, visszafogottsága ellenére máris belemerültünk
a női csacsogásba, mint akik ezer éve ismerik egymást.
Amint lekerült a több réteg ruha, először nem is értettem,
vajon ennek a formás lánynak mi gondja lehetett a teste elfogadásával, ugyanis
ránézésre nekem teljesen „szabványméretnek” tűnt minden porcikája.
Jó példa
volt ő nekem arra, hogy egyes Szépségek kemény munka árán lefogynak, de a
régebbi, teltebb testképük végigkíséri mindennapjaikat. Bea ugyanis közel 10
kg-ot biciklizett le magáról nem is olyan rég, hiszen az utakon való tekergésbe
1,5 éve szeretett bele, aminek látható eredménye lett. Olyan szenvedéllyel mesélt a
kerékpáron töltött időről, hogy neki tényleg elhittem, nem kényszerből, hanem
élvezetből űzi ezt a sportot.
Na de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis pár éve ez az
igéző tekintetű lány nem volt ennyire boldog és kiegyensúlyozott. Elmesélte a
maga kálváriáját, hiszen nem volt egyszerű az út önmaga megszeretése felé.
Beszélgetésünk elején, mikor már nem általános női dolgokról
csevegtünk, hanem rákérdeztem az élete meghatározó negatív és persze pozitív
pillanataira, picit visszahúzódóbb lett és finom arcvonásai kislányos zavaráról
árulkodtak, ami egyébként nagyon jól állt neki!
A múlt sötét rekeszeiben kutatva talált
egy olyan részletet, ami valósággal felvillanyozta és szenvedélyesen kezdett el
mesélni a táncról. Ez a modern kori hercegnő a funky tánc szerelmese és 4 évig
versenyszerűen űzte, amit nehéz volt elképzelnem, mert bennem is él némi
sztereotípia eme laza tánc követőinek megjelenéséről, ám Bea teljesen rácáfolt
a fejemben élő képre. Hiszen ő olyan finom – arcvonásaiban és mozdulataiban
egyaránt, hogy rég letűnt korok báltermeit juttatta eszembe. Mikor már nem bírtam ezt a gondolatomat magamban
tartani és ecseteltem neki, mennyire hozzáillőnek tartok egy bécsi báltermet és
egy abroncsos ruhát – felnevetett. Ugyanis Sissi hercegnő nagyon kedves a
szívének és abban a korban gond nélkül el tudná képzelni magát – szóval nem
csak én láttam őt így, és nem túloztam, mikor egy múlt századi kastélyban
vizualizáltam a szőke lányt.
18 éves korában egy nagyon nehéz döntést kellett meghoznia,
hiszen az intenzív tánc és a főiskola egyszerre túlságosan is kimerítette
volna, így a jövőjére gondolva a tanulást választotta. Pici fájdalmat láttam a
szemeiben, ám rögtön át is evezett kellemesebb vizekre, hiszen arca ismét
felderült, mikor a kerékpározás örömteli
perceiről mesélt. No nem ám az egy helyben álló spinning, hanem a szó
klasszikus értelemben véve vett biciklizés hozza lázba, képes órákat az utakat
róni s ahogy ő fogalmazott „olyankor
enyém a világ, csak én vagyok és az út”.
Ezelőtt 5 évvel azonban inkább a kesergés töltötte ki
mindennapjait, hiszen első munkahelyén az ülőmunkának köszönhetően elkezdtek
felszaladni azok a bizonyos kilók. Az előtte sportos lány nem tudott
megbarátkozni azzal a képpel, amit a tükörben látott és a hasát valamint
tokáját valósággal ki nem állhatta. Persze ez a negatív szellő élete minden
területére kihatott, ami nem csoda, hiszen amit belülről érzünk, azt
közvetítjük akár tudatosan akár tudat alatt, a környezetünk irányába.
Ahogy teltek az évek, a helyzet egyre csak súlyosbodott,
mikor is egy régi ismerőse felkereste és megemlítette a coaching dolgot neki.
Na de mi is az a coaching? A szőke lánynak is csak halvány sejtései voltak, de
mivel annyit tudott, hogy a coach nem más, mint életvezetési tanácsadó, aki
segít helyrerakni, ha valami félrement, vagy ha éppen nem találja az ember a
helyét – gondolta, ad egy esélyt egy pár alkalmas beszélgetéssorozatnak. Utóbb
kiderült, hogy ezeknek a beszélgetéseknek rengeteg mindent köszönhet,
legfőképpen azt, hogy megtalálta az utat, ami önmaga elfogadásához
vezetett. Miután eltelt pár hónap már
másképp nézett a tükörben látott képre: elindult egy folyamat, amiben egy
boldogabb Bea nézett vissza rá és az a test sem tűnt már annyira szörnyűnek.
A
biciklizés mellett salsázni járt s noha odafigyelt az étkezésére, de ha
alkalomadtán csokit vagy épp gyorskaját kívánt, nem sanyargatta magát, azt
ette, ami jólesett – mégis leolvadt pár kiló. Ez persze nagyon jót tett
önbizalmának is és megtörtént az elképzelhetetlen: a szoknyával is
megbarátkozott. A lelki és testi folyamat végeredménye egy fotósorozat volt
(amiből láthattatok egy képet már Facebookon, KATT IDE), amivel magának
szeretett volna bizonyítani, hiszen már kezdte elhinni, igenis benne is van
valami plusz, ő is szép lehet. Az
elkészült fotókon már látta a szép szempárt, a formás homokóra alkatot és
örömmel töltötte el, amit ott látott.
Elmesélte, hogy a fotózás hatására új hobbit is talált,
ugyanis egyre inkább érdeklődik a kamera másik oldala iránt és szeretné
másokból is előcsalogatni azt a szépséget, ami minden nőben ott lakozik.
Elkezdett egy fotós tanfolyamot és elszántan gyakorol, hogy ő is visszaadhasson
abból a csodás érzésből más nőknek, amit ő kapott.
Van itt még valami, amit feltétlenül meg szeretnék osztani
Veletek, Szépségeim: Bea egy nagyon ügyes praktikával tartja magát jókedvűen és
pozitívan. Bármilyen sikerről is legyen szó (a legapróbb sikeres excel táblázat
befejezéstől a legnehezebb vizsga sikeréig), mindig megjutalmazza magát! A
jutalom akár egy fagyi vagy épp egy új rúzs, de nagyon jó módszer arra, hogy
értékeljük mindazt, amit elérünk a mindennapokban. Sokszor ugyanis hajlamosak
vagyunk röviden nyugtázni vagy csak kipipálni az adott feladatot, ám nem
élvezzük ki a teljesítés örömét és sikerét. Pedig nem azon a 10 percen múlik az aznapi menetrendünk,
igaz? Akkor hát rajta, Szépségeim, vegyetek Ti is példát Beáról –
kedveskedjetek magatoknak elismerésül az elvégzett munka után és álljatok meg pár perc erejéig, míg büszkén kihúzzátok magatokat!
Ez a roppant kifinomult, mosolygós Szépség megtette az első
lépést önmaga megszeretése felé – sőt, azt gondolom, több is már ez jóval, mint
első tapogatózás. De mint tudjuk, ez egy folyamat, ezért ne is várjátok, hogy
egyik napról a másikra történjen. Kezdjétek kis lépésekkel – észrevenni az apró
„jó”-t a mindennapokban, 10 percre felhívni a barátnőtöket és csevegni egy jót,
lassan szürcsölni a reggeli kávét és hálát adni mindazért, ami az életetek
része...éljétek meg a pillanatokat és ismerjétek fel a pluszt magatokban, s talán én is segíthetek ebben...ha
kedvetek támadna nekem is elmesélni történeteket, az ismert kapcsolati módokon
várom jelentkezésetek!
Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése