A mai napom valahogy úgy hozta a sors, hogy az őszinte és mély beszélgetésekről szólt - így azt éreztem, megosztok Veletek pár gondolatot.
Ma három különböző korú és különféle érzékeny témát érintő nővel beszélgettem, s mindhárom eszmefuttatás elgondolkodtatott. Mindhármukon azt éreztem, nagyon őszinték, megnyíltak előttem, aminek nagyon örültem és valóban meghatott - nem közeli barátnők, de valamiért azt érezték, megosztanák velem legmélyebb gondolataikat.
Ami nagyon tetszett, hogy ŐSZINTÉK voltak, nem csak velem, hanem önmagukkal szemben is. Pedig ez nem egyszerű! Annyi galibát okoz, amikor saját magunknak sem vallunk be dolgokat - ugye Te is voltál már így ezzel, Szépségem?
Vegyük például a "beképzeltséget". Na, arra KIMONDOTTAN allergiás vagyok: ugye megvan az a kép arról a nőről, aki kvázi 3 méterrel a föld felett lebeg (és onnan beszél Hozzád, földi halandóhoz), külsőleg akár még szinte tökéletesnek is mondható (szép haj és/vagy szuper alak és/vagy gyönyörű arc) - s szereti minden pillanatban éreztetni Veled, hogy Te mennyire mindezek ellenkezője vagy :) Na...régebben őket utáltam és megvetettem (megjegyzem ez a ROSSZ reakció, mindjárt kifejtem miért), azonban ahogy egyre több gyertya égett a szülinapi tortáimon, úgy rájöttem, inkább megértést kell tanúsítsak feléjük! Így elsőre furán hangzik (nem, nem őrültem meg teljesen :) ), de gondolj csak bele: az a lány vajon mitől fél? vajon mit szégyell még maga előtt is, pláne a világ előtt, amiért azt érzi kompenzálnia kell egy ilyen viselkedésformával? vajon mik az ő démonjai?
Persze én sem vagyok szent, és ha valaki a "tyúkszememre lép", akkor nehéz felvenni a Teréz anya szerepkört, de legalább megpróbálom...Mert biztosan megvan a maga keresztje, még ha számomra/vagy számodra olyan tökéletesnek is tűnik. Így kapásból azt mondanám: nem őszinte...sem a külvilággal (hisz ez egy SZEREP, ne feledd!), sem önmagával.
Őszintének lenni nem mindig az egyszerűbb út...de megéri! Abban benne lesznek az igazi érzelmeid, lehet még fájni is fog, de próbáld meg. Az elfogadáshoz vezető lépcsősor első foka ez, amikor levetkőzöl (átvitten és szó szerint is) teszem azt fehérneműre, odaállsz a tükör elé és kimondod a varázsszót: Szeretlek! Mert ugye arra nem kell, hogy emlékeztesselek: akit szeretsz, azt úgy fogadod el, amilyen - tedd ezt ÖNMAGADDAL is, légy őszinte, lásd be ha eddig "bántottad" önmagad és indíts tiszta lappal ;-)
Szépségem....Te tényleg szép vagy, és megérdemled a szeretetet - elsősorban saját magadtól ;-)
Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése