Elfogadás // Acceptance

Ciao Bella,

Manapság olyan nehéz elfogadni - na nem mintha ez időhöz vagy korhoz lenne kötve, de sokszor azt érzem, a környezet, a társadalom, a média, a trendek szinte lehetetlenné teszik, hogy nyitott légy. Hogy befogadó légy. Hogy elfogadó légy!

These days are so hard to accept things - not that this process should depend on time or era but I feel often impossible to be open due to society, enviornment, media and trends. Impossible to accept!

A sovány lányokat lelövik, ugye? // They shoot the skinny girls, don't they?

Ciao Bella,

There more and more Facebook pages, blogs and forums for curvy women which is a fantastic phenomenon. I truly believe we must support and empower each other  - and most importanly, show the society that we are the same like anyone else, just in bigger clothes. Same...but do we need to be the same in each aspect? I don't think so...

Egyre több Facebook oldal, blog és fórum születik a telt lányokért/nak, amit remek jelenségnek tartok. Hiszek abban, hogy egymást kell támogatnunk, inspirálnunk és ami a legfontosabb: megmutatni a társadalomnak, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más - csak éppen nagyobb méretű ruhákban. De valóban ugyanolyanok vagyunk? Remélem, nem mindenben....

Are you green with envy? Learn from it! // Sárgulsz az irigységtől? Tanulj belőle!

Ciao Bella,

The other day when I asked a famour Hungarian actress what she is proud of as a plus about herself, her immediate reply was "I love that I am not envy of other girls or their success". The sentence made me thinking - as at the end of the day, being envy can be a good thing... How?

A minap Szabó Zsófi színésznőnek feltett kérdésemre, miszerint is milyen pluszra büszke magával kapcsolatban az alábbi választ kaptam "Szeretem, hogy nem vagyok irigy más lányokra és a sikereikre". Ez a mondat elgondolkodtatott - hiszen végül is az irigység akár jó is lehet...De hogyan?

Age is just a number // Az életkor is csak egy szám

Ciao Bella,

For long time I have been planning to share my thoughts on another self-acceptance topic which many of you may struggle with. We all know the popping question (though according to my Dad, you NEVER ask this question if you want to get out alive from such conversation) "How old are you?"....


Már egy ideje tervezgetem, hogy írok önmagunk elfogadásának egyik talán legkritikusabb témájáról, amivel bizonyára többen hadilábon álltok. Mindannyiunknak ismerős a kérdés (noha Édesapám szerint ezt a kérdést SOHA nem teszed fel, feltéve hogy élve akarsz kikerülni egy efféle beszélgetésből) "Hány éves vagy?"...

Click, click, click, flash!

Ciao Bella!

A napokban olvastam egy fotós érdekes elmélkedését a teltebb lányok kamerafélelméről és elgondolkodtatott engem is, hiszen nekem is van hasonló fóbiám. Én azt szoktam mondani, 3D-ben jobban mutatok, mint a képeken :) Persze közrejátszik a maximalizmusom is, és olykor túlságosan kritikus vagyok magammal - például meggyőződésem, hogy szemből kimondottan "dinnye" formájú a fejem :)) 

Gondolom, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül - hiszen tapasztaltam már barátnőkön, hogy a közös buli alkalmával készült képek láttán erősen megoszlanak a vélemények. Hiszen én rájuk nézek és SZÉPnek látom őket, mert a pillantásomban benne van a szeretet, a kedves emlék érzése és a hozzájuk fűződő viszonyom érzelmei. 

Ugye Te is voltál már úgy egy-egy kép kapcsán, hogy előbb feltűnt, milyen vastag a karod a fotón s nem a meleg ölelés és szeretet volt az első gondolatod? Vagy inkább a vastag nyakad (urambocsá' tokád) tűnt fel elsőként ahelyett, hogy a kép készültekor átélt vicces helyzet jutott volna eszedbe?

Életünk során folyton változunk és ez a kilók számával sincs másképp. Attól félsz, középiskolai osztálytársad mennyire sokkolódik majd, ha meglát egy "cenzúrázatlan" képet rólad Facebookon, amin meglátszik, mennyit híztál gimi óta? Van egy még sokkolóbb hírem: mi van, ha azt látja majd a képen, milyen jól érzed magad, mennyire önfeledten szórakozol épp a családoddal, barátaiddal?

Talán Téged zavar a vastag karod, a hasadon felgyűlt hurkácskák, a hátsód terebélyes mérete vagy a combod vastagsága, de hidd el, a családod és a barátaid szeretetteljes pillantása nem ezekre a részletekre figyel - sokkal inkább RÁD, a NŐ-re, akit szeretnek, aki fontos nekik! A lányra, a testvérre, a feleségre, az anyára, a barátnőre - akit minden hibájával együtt elfogadnak és szívükbe zártak! Egy szerinted rosszul sikerült fotó mit sem vesz el személyes varázsodból és értékes kapcsolataidból!

Most pedig kérek egy mosolyt, hiszen én ma is szépnek látlak!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

IN ENGLISH

Ciao Bella,

Recently I came across an article written by a photographer about how curvy people do not like to be photographed and it made me thinking as sometimes I have the same phobia. I often say I look better in 3D - which is partly due to my perfectionism and I am usually too critical when it comes how I look. For instance, I am convinced to have a "melon" face when photographed from the front :)

I guess I am not the only one feeling low - as already seen on my girlfriends' faces when we check pictures from the last party. When I look at them I see them BEAUTIFUL as I have all emotions towards them, all happy memories in my eyes of that particular event.

I am sure it sounds familiar to you as well to recognize your big arms first instead of the warm hug seen on the picture or your double chin is the first to be spot instead of the memory how hard you laughed?

During our years we constantly change - also our shapes. Are you afraid that when an ex-classmate sees your "uncensored" Facebook pictures s/he will point out how much you gained over the years? Let me shock you: what if s/he rather notices how happy you are with yourself and how much you enjoy spending time with your friends and family?

Maybe it is only you who can be bothered by your big arm, your chubby stomach, your growing ass or your thick thighs but believe me, the look filled with love from your friends and family see something else: YOU, the woman who is important for them and whom they love so much! They see the daughter, the sister, the wife, the mother, the girlfriend - whom they accept with all her flaws and keep her in their hearts! A "bad" picture does not take away any from your charm and valuable relationships!

And now please smile because I see you beautiful, also today!

xxx
Susie

Ha én egyszer kinyitom a szám - avagy merj kiállni magadért!

Ciao Bella!

Önmagunk elfogadása nem csupán a külsőségekben teljesedhet ki, hanem az önértékelés is szerves része a folyamatnak. Sokszor jómagam is hajlamos vagyok "alulértékelni" mindazokat az eredményeket, amiket eddigi életem során elértem, hiszen ha én meg tudtam csinálni, akkor biztos más is...Az utóbbi 1-2 évben szerencsére ez megváltozott és mikor ilyen gondolataim támadnak, bekapcsol egy sziréna, ami észhez térít és igenis, hogy büszkén húzom ki magam a magánéleti és szakmai sikerekért egyaránt.

Veszélyes dolog ám az önértékelés - hiszen ugye Neked is ismerős a lány, aki folyton szemét pasikat vonz be az életébe? Vagy a másik, aki állandóan az iroda hierarchiájának legaljára szorul? Hosszasan sorolhatnám a különféle élethelyzeteket, ám egy dologra eredeztethető mind vissza: ezek a nők épp azt a bánásmódot kapják, amit elvárnak.

Ez így elsőre keményen hangozhat, hiszen a kedves, aranyos lány legkevésbé sem vágyik egy végletekig bunkó párra. De akkor hol a hiba?
A bizonyos hiba az alacsony önbecsülésben keresendő - vegyük példának a kedves, aranyos, bájos tüneményt, akit nevezzünk Katinak. Kati egy szerető és megértő társra vágyik s a barátnők meg is erősítik ebben az álmában, hiszen a mi Katink pont ilyen férfit érdemel. Aztán Kati megismerkedik Sanyival, amit környezete nem tud mire vélni, hiszen Sanyi nem éppen Katink álmainak netovábbja a maga bárdolatlan stílusával. Katin kívül senki sem érti, mégis mit láthat ez a lány ebben a pasiban. A kapcsolat (ahogy azt a javasasszony barátnők megjósolták előre) nem működik, majd véget ér. Kati a kezdeti melankólián átlendülve újabb ismerkedésbe kezd s az új lovag Józsi, kiköpött mása Sanyinak.

Mindezen leegyszerűsített tanmese szereplői és eseményei könnyen behelyettesíthetőek más elemekre - legyen szó akár a folyton kihasználó "barátokról" vagy a minden munkahelyen rajtunk élősködő kollégákról. A képlet egyszerű: mások azt teszik meg Veled, amit Te megengedsz nekik.
Az én életemben is volt egy párhuzam Kati meséjével - amit még a mai napig gyakorolnom kell. Másokért anyatigrisként kiálltam mindig is, amolyan igazság bajnokaként harcoltam az elesettekért vagy a szeretteimért, akiket bántottak. Azonban magamért régebben nehezebb volt kiállni. Hosszú időbe telt, míg rájöttem ennek okára: titkon, a tudatalattimba befészkelte magát egy buta gondolat: ha "nem"-et mondok vagy nyíltan szembeszállok a másikkal (aki lehet a legjobb barátnő vagy egy hozzám közel álló személy, aki nyilván fontos nekem), azzal megkockáztatom a másik életében betöltött szerepemet. Hiszen akár kevésbé szerethető is lehetek azáltal, hogy ellenállok, hogy konfrontálódok. Buta, buta Zsuzska! Hiszen ha őszintén szemtől szembe kimondom, amit gondolok - attól még ugyanaz a lány vagyok s értékeimből ez semmi sem vesz el, sőt!
Persze az őszinteséggel sosem volt gondom, hiszen az egyik legfontosabb értéknek tartom, ám a magamban forrongás valahogy kézenfekvőbbnek tűnt mindig is. 
Amennyiben Neked (vagy bárkinek a környezetedben) is hasonló utat kell bejárnod, elárulok pár tippet, ami rajtad is segíthet!

1. Ha eleged van abból, hogy mások átlépjenek rajtad és változtatni szeretnél - gratulálok! Máris megtetted az első lépést, hiszen felismerted, hogy nincs rád jó hatással az a viselkedésforma, amit a külvilág felé közvetítesz! Fél siker!


2. Az önbizalom itt sem megkerülhető téma - azon bizony kőkeményen dolgoznod kell! Erre vonatkozóan már írtam pár tanácsot (például ITT és ITT IS), kezdj el dolgozni önmagad elfogadásán és megszeretésén, ugyanis ezek kéz a kézben járnak az önbizalommal! 


3.Szólalj meg! Másoknak testbeszéded és verbális kommunikációd ad útmutatást rólad - ezért ha lesütött szemekkel, összezárt karokkal magadba roskadsz és csendben maradsz, mások úgy vélik majd, mindent a fejedre olvashatnak, akár szíjat is hasíthatnak a hátadon! Ugye Te sem ezt szeretnéd üzenni a nagyvilágnak? Nem arrogáns viselkedésre buzdítalak, de egyszerű példánál maradva, ha valaki megelőz a sorban, igenis szólalj meg, hogy Te voltál itt hamarabb és Neked is idő az idő! Meglátod, utána jobban fogod érezni magad s lépésről lépésre a számodra fontos embereknek is sokkal könnyebben kinyilvánítod majd nemtetszésed!

4. Ne akarj mindenkinek megfelelni s ezért minden kérésre rábólintani! Ugye Te is tudod, hogy miközben mindenkit megpróbálsz "kiszolgálni" - közben önnön magad képe torzul és lassan elvész személyiséged? Ha eleged van a mártír szerepből, kezdj el "nem"-et mondani és kifogások helyett mondd el a másiknak érveidet, miért is nem lehetséges/jó számodra az adott kérés/kérdés. 


5. Kérj és megadatik! Vagy legalábbis kérj :) Ha mindenki kínait szeretne ebédelni, Neked pedig feláll a hátadon is a szőr ettől - ne tűrd csendben, amint a "szok-kici-cípősz" ebédet tuszkolod le a torkodon! Igenis szólalj fel és közöld, Te mit szeretnél! A kompromisszum szó lesz a legújabb jó barátod, ideje megismerkednetek!

Persze tisztában vagyok vele, hogy a másik véglet sem mindig szerencsés - én is ismerek olyan Szépséget, aki (nem csak szerintem, de saját bevallása szerint is) túlzásba viszi a konfrontálódást és sokszor feleslegesen bonyolódik túlzottan nagy vehemenciával vitákba.

Az arany középút a cél, mint mindenben - de a legfontosabbnak azt tartom, hogy ismerd fel értékeidet, becsüld meg azokat és tiszteld magad, hogy mások is tisztelettel bánjanak Veled!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Csakis pozitívan, 2013-ban is!

Ciao Bella!

Lassan eltűnnek az utolsó bejglimorzsák is a szánk széléről, a szilveszteri mulatozást is kipihenjük lassan és újra indulnak a szürke hétköznapok. Illetve miért is kellene, hogy mindegyik szürke legyen? 
Tudom, persze, nem könnyű mindig meglátni a jó dolgokat, de azért vagyok, hogy ebben segítsek Nektek - és ez a fajta hozzáállás bizony tanulható! Kitaláltam egy remek gyakorlatot, ami nekem is tuti segíteni fog a borúsabb napokon és roppant egyszerű, így a vállalkozó kedvűek velem tarthatnak.
Akik ismerik A titok c. könyvet/filmet, azoknak nem ismeretlen a kívánságfal, ami az én hálószobám ajtaján is ott van: csupa olyan képpel, vággyal, szöveggel amikre vágyok és tudatosan vonzom be azokat az életembe.
Na most ennek egy 2.0 verzióját készítem el idén - a már megtörtént csodákat fogom felírni kis cetlikre és a hála dobozomba rakni, amit én készítettem még tavaly évvégén:

Gyakorlatilag erre a célra bármilyen tárolóeszköz - a legegyszerűbb befőttesüveg is tökéletesen megfelel. Semmi más dolgom, csak amint történik valami jó velem - legyen az egy barátokkal eltöltött délután vagy épp egy szál virág, felírom egy-egy papírdarabra és bedobom a hála dobozkámba. Ez segít majd, ha netán elfelejteném, mennyi minden jó történt velem évközben - hiszen egyszerűen csak kinyitom és elolvasgatom, a boldog emlékekből újra felvértezem magam erővel és szeretettel.
Anna barátnőm ma átküldött egy nagyon tanulságos történetet arról, mik is az igazán fontos dolgok az életben, amiket hajlamosak vagyunk elfelejteni, miközben evilági dolgokat hajszolunk, legyen az egy nagyobb ház, egy újabb ruha vagy egy modernebb televízió a nappaliba. Beleesünk a csapdába, hiszen mindig lesz olyan ember, akinek nagyobb a tv-je vagy okosabb a telefonja és ahhoz hasonlítgatjuk magunkat. Pedig a mérce nem itt kezdődik - először is önmagad kell legyőznöd, méghozzá a benned rejlő negatív árnyakat. Mert van fedél a fejed fölött, mert tudsz mit ebédelni, mert van családod, vannak barátaid - mind olyan dolog, amiért hálás kell, hogy legyél!
Ma este el is kezdem és felkerül az első gondolat arra a cetlire - hiszen már lelki szemeimmel látom azt a fantasztikus (és egészséges) ebédet, amit Annától kapok ma, tele mozzarellával és zöldségekkel :)
Mert az élet IGENIS szép - ne engedd, hogy bárki is letörölje arcodról a mosolyt, inkább légy Te az, aki változást hoz más életébe!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

2012 by Zsuzska

Ciao Bella!

Nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak, hiszen ha nem tartod be, csak csalódást okozol saját magadnak - és lássuk be, sokszor alakul ez így, hogy a kezdeti lelkesedés könnyen alábbhagy. Mert bizony én is kezdtem heti 4 konditeremmel az évet, ami aztán gyorsan elapadt...és milyen pocsékul éreztem magam utána, hiszen azt éreztem, már megint elbuktam :(

Helyette sokkal inkább szeretek ilyenkor visszagondolni arra, mi minden is történt az elmúlt évben. Ez afféle évértékelő morfondírozás, számba veszem mennyi remek emberrel ismerkedtem meg, vagy éppen milyen kapcsolatokat zártam le - merre jártam a világban s ezekből mit tanultam (mert nem kell ahhoz az óceán másik felére utazni - akár egy szomszédos kis faluban is nagy lecke várhat ránk!) így most sem teszek másként, csak ezt megosztom Veletek is.
Januárban Marco és a barátaim egy szuper meglepi vacsorával kedveskedtek, ahol a torta évszáma "epic", hiszen képes voltam visszafordítani az idő kerekét és a 33. születésnapomon is 28. voltam :)

A barátok (természetesen a család mellett) nagyon fontosak az életemben - pár kapcsolatom erősebbé vált az éven és volt olyan is, ami megszakadt. Az idő előrehaladtával észrevettem, változtam az emberi kapcsolataimat illetően. Mindig is nyitott voltam, az a tipikus lány akinek sokszáz ismerőse van - azonban rájöttem, nem megfelelő helyre raktam sok embert. Az ok nagyon egyszerű - érzelmek vezérelnek (mint mindig) és általuk kicsit fátyolosan láttam, ki az, aki valóban megérdemli a "barátnő" címkét és ki az, aki inkább csak kihasznál és meglehetősen egyoldalú kapcsolatot ápol velem. Nagyon kemény szavak, de szembe kellett néznem és aszerint cselekednem, mely kapcsolat kölcsönösen építő jellegű és érdekmentes. Ezelőtt 1-2 évvel erre még nem voltam képes, mert figyelmen kívül hagytam azt, hogy folyton csak én adok és teszek bele szeretetet, energiát egy adott kapcsolatban - azonban idén ez már másképp volt s feltett szándékom ezt a fajta mentalitást megtartani és erősíteni magamban.

Februárban a nővérem nagyobbik fia 18 éves lett - amit szintén döbbenettel fogadtam, hiszen noha nekem még nincs saját porontyom, de a testvéreim gyerekei a szemem előtt cseperedtek fel és az én emlékezetemben valahogy még mindig kis totyogós mindegyik. Az idő múlása, ahogy körülöttünk lévő gyerekek felnőnek szerintem intő jel kell legyen - hiszen a mindennapok taposómalmában sokszor nem is vesszük észre, ahogy peregnek a napjaink, viszont egy gyerek növekedése roppant látványos változás, ahogy a tipegőtől eljut az egyetemig!
Mert folyton az a rohanás (meló-gyerek-család-barátok) és közben semmire sem jut időnk..Ott vagyunk, de közben mégsem - hiszen fejben már egy következő teendőn rágódunk vagy aggodalmaskodunk. Ezt folyamatosan tanulom Marcotól, mert az olaszok ebben zseniálisak - igenis minden percet ki kell élvezni, hiszen az egyedi és megismételhetetlen! Időt kell szánni magunkra és szeretteinkre egyaránt - ezt igyekeztem gyakorolni az éven, de mint minden, ez is egy olyan folyamat, ami folytonos munkát igényel, így egészen biztosan dolgozok ezen még :)

Az idén is sikerült egyik legnagyobb szenvedélyemnek hódolni: az utazásnak azon belül is Olaszország felfedezésének. Noha Velence viszonylag közel van hozzánk, eddig még nem sikerült a vizes város meglehetősen sajátos utcáit rónom - idén tavasszal ez sikerült.
Rómát látni és meghalni (ahogy az olaszok mondják) - na nem mintha a halálra készülnék (sőt! :) ), de az örök város is váratott magára egészen idén májusig, amikor is 4 napot eltölthettünk romantikusan, városnézősen és szokás szerint evős-ivósan.

Aztán az utazásokat egy újabb, az idő múlására emlékeztető esemény törte meg - 15 éve érettségiztünk, ami hihetetlen! Főként mikor újra megöleltük egymást és ugyanott folytattuk a csipkelődést, a bohóckodást, mint ahol abbahagytuk. Olyan jól esett újra "gyerekként" viselkedni, s magam mögött hagyni a "komoly felnőttet" - ezt is meg kellett tapasztalnom. Hiszen nem szabad olyan komolyan vennünk saját magunkat sem sokszor - egy jóízű nevetés amellett, hogy még kalóriát is éget a hasizom igénybevételének köszönhetően - kisimítja a lelkünk ráncait!

Sosem hittem volna - de TÉNYLEG volt olyan osztálytársam, akit szó szerint nem ismertem meg (pedig az elmúlt években is voltak találkozóink). Ők is, ahogy én vagy Te, Szépségem - folyton változunk, de ez nem azt jelenti, hogy bánkódni kellene azon, ami elmúlt vagy a megjelent ráncok számán! Az életkor épp olyan, mint a testalkat - elfogadásra ítéltetett, ezen dolgoztam idén (mert azért az a 28-as szám nem véletlenül volt a tortámon, a poénon túlmutató oka volt..), és példaként áll előttem jópár nő, akikről tervezek egy bejegyzést írni, mert azt gondolom, nem csak én küzdöttem az életkor szellemével.

A nyaralás több részletben történt - de ezekről már olvashattatok. Aki lemaradt volna, vagy egyszerűen szeretne kicsit délre utazni virtuálisan a decemberi hidegben, az kattintgasson: SZICÍLIA ITT, CALABRIA ITT és AMALFI PART, CAPRI ITT.

Ezen kívül talán a legmeghatározóbb esemény a blog születése augusztusban. Kusza irományoknak indultak, amik úgy érzem, idővel szépen kezdték kiforrani magukat afféle útmutatóvá - egy pozitívabb, mérettől független élet felé. És ez csak a kezdet...2013, én készen állok és kíváncsian várom a változás szelét ami egészen biztosan sok jó embert és eseményt sodor majd az utamba!

Ezt kívánom Nektek is, Szépségeim - vegyétek észre az értékes embereket, a szeretet erejét, mely remélhetőleg ezeken a sorokon is átüt - és a pozitív változást, mely minket körbevesz! Legyen nagyon boldog az új évetek - s tiszta szívemből kívánom, váljanak valóra az álmaitok!!!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Pí élete avagy sose veszítsd el a reményt!

Ciao Bella!

Nem filmkritikába szeretnék bonyolódni, hisz nem kenyerem - de emellett a film mellett nem tudok szó nélkül elmenni! (azt hiszem itt szokták azt írni, spoiler-t tartalmaznak a következő sorok, azaz fura módon azt is írhatnám, ne olvass tovább, ha még nem láttad a filmet - de Rád bízom, Szépségem)

"Első látásra" nem több ez egy lélegzetelállítóan látványos (a 3D verhetetlen! A tigris előugrásánál egyszerre ugrott fel a székéről mindenki a nézőtér soraiban - ijedtségében :) ) filmnél, aminek 70%-a a vízen hánykolódva játszódik.
Azonban mi sem bizonyítja jobban a történet erkölcsi mondandóját, mint az, hogy a moziból távozva be nem állt a szánk és részletekig taglaltuk, kinek melyik rész mit is jelentett, milyen üzenetet hordozott akár egy hátra nem néző tigris a film végén.

Nos, akkor lássuk, nekem mit mond ez a 2 órás mese - adott egy főszereplő, Pí, aki szülőhazájában, Indiában több ezer istennel megismerkedett családja hindu vallásának köszönhetően - ő mégis tovább keresett. Meg akarta érteni, a katolikusok Istene hogyan lehetett olyan kegyetlen, hogy feláldozta saját fiát - és a muzulmánok mit éreznek meg Allah közelségéből miközben imádkozás közben a földhöz érintik homlokukat. Tetszett, ahogy viccesen megjegyezte, ha hisz több ezer hindu istenben - miért ne hihetne még egy pár másikban is. Azt hiszem emiatt a mondandó miatt sok elvakult fanatikus megnézhetné ezt a filmet s talán közelebb kerülnénk egy békés együttéléshez - hiszen Pí hitt...és amit elhiszel, az valósággá válik a szemed előtt, akár egy csónakba vetett tonhal képében is.

De talán ennél is erősebb mondandó akkor hangzik el (többször is a film során), mikor a hajótörést szenvedett fiú egy kézikönyvet olvasgat, amit a mentőcsónakban talált, mely tanácsokat ad arra az esetre, ha valaki hajótörést szenvedve hánykolódna a tengeren. Ebben olvassa pontokba szedve a praktikus tanácsokat ivóvízgyűjtésre és az elme lefoglalására, majd legutolsó s egyben legfontosabb tanácsként ez áll a könyvben: SOHA NE VESZÍTSD EL A REMÉNYT!

Azt hiszem, nem is jöhetett jobbkor ez a film és remélem sokakhoz eljut az utolsó jótanács, hisz ez az élet kézikönyve. Minden helyzetből van kiút, még ha reményvesztettnek és szélmalomharcnak is tűnik a csatánk, de sosem szabad feladni!

Apukám gyerekkorom óta arra nevelt (és a mai napig elmondja baj esetén), hogy mindig a megoldáson gondolkozzak, mert a szomorúság és kétségbeesés csak az energiáimat emészti fel. Ahelyett mindig előre kell nézni és a következő lépést tervezni. Persze mikor az embert kétségek gyötrik, mikor bánatában vagy elkeseredettségében nem lát tovább jelen fájdalmánál - nehéz a racionalitás talaján állni...hisz a fájdalom átjárja szívünket, valósággal megbénít, de nem szabad engedni, hogy maga alá gyűrjön minket! Ahogy Pí is a legnagyobb vihar közepén feláll a csónakban és felteszi Istennek a kérdést, vajon mit vehet még el tőle, mikor már mindene elveszett - akkor szembenéz a félelemmel, a reménytelenséggel s legyőzi azt!

Ennek az egyszerű indiai fiúnak volt egy másik mondata, ami szintén elgondolkodtatott - éppen arról elmélkedik, milyen hálás is, hogy noha már az éhhalál küszöbén volt, de mégis az isteni gondviselésnek köszönhetően egy szigetre bukkant s noha a sziget első látásra a paradicsomnak tűnt, Isten megláttatta vele egy "véletlen" felfedezésnek hála, hogy nem tanácsos ott maradnia hosszú ideig. Mindezeket végiggondolva értelmet nyertek számára az események - minden összeállt egy teljes képpé, s mindazok a momentumok, miket akkor nem értett meg - világossá váltak számára. Én ugyanezt szoktam tanácsolni magamnak és másoknak is, mikor oly' sokszor felmerül bennem a számon kérő kérdés "De miért kellett ennek megtörténnie velem?" (s rendszerint valami negatív esemény kapcsán persze). Hajlamosak vagyunk az önsajnálat örvényébe tekeredve értetlenül, sőt, felháborodottan tekinteni 1-2 rossz (vagy inkább: rossznak ítélt) dolog következtében magunkba roskadni. Pedig adott események majd továbbvezetnek egy sokkal jobb dolog felé - amit akkor még nem értünk meg, de idővel minden összeáll s a kirakós darabjai megtalálják szomszédjaikat.
Gondolj csak bele - minden egyes szakítás és szerelmi bánat kellett ahhoz, hogy mára érett és tapasztalt nővé válj s rátalálj arra, akit neked szánt az ég (vagy hamarosan megtaláld őt). Minden egyes munkahelyi kudarc csak megerősített, megedzett és tapasztalttá tett téged, amit saját hasznodra tudsz fordítani. És még folytathatnám az összes rossznak vélt momentummal, mely később mégis értelmet ad életed valamely részének.

Ezek a gondolatok csak úgy kavarognak bennem és biztos vagyok benne, hogy holnap reggel még több minden eszembe jut majd. S talán, ha láttad a filmet, Neked más mondandója volt - ez esetben mindenképp oszd meg velem a már ismert módok valamelyikén (email, FB).

És legvégül: SOHA NE VESZÍTSD EL A REMÉNYT!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Előtte-utána avagy alakuljunk át!?

Ciao Bella!

Karácsony táján valahogy egyre több "házi-photoshoppolt" kép kerül elő a közösségi oldalakon - én is játszottam pár képpel, bár nálam ez kimerült a hópelyhek és karácsonyi díszek hozzáadásával :)

Maximálisan megértem és átérzem, ha sok nő frusztráltnak érzi magát, hiszen csakis a képre koncentrálnak, amit az arcukba lő a TV, az internet vagy bármely más médium: azokon a képeken Kim Kardashian például makulátlan arcbőrrel, sminkkel és tökéletes frizurával pózol, még odahaza a fürdőszobában is.. Ehhez képest mi a tükörbe nézünk, és sokszor még a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem közelítjük meg az elképzelt végeredményt.
Én a napokban például épp Kim kapcsán gyakorolgattam a sminkelés egyik legalapabb bár eddig általam elhanyagolt fogását: kontúrozás és highlight-olás. Na ettől döglik a légy kéremszépen, ezzel az én kerek arcom is kontúrozottnak tűnik - de belátom, ezt még erőteljesen gyakorolnom kell :) Valahogy Ms Kardashian-nak sminkesének jobban megy, de nem adom fel! Mindenesetre még ő is bevallotta, nem így ébred reggelente mikor az alábbi képet posztolta Twitter csatornáján, ezen tökéletesen látszik sminkese keze nyoma, mely részeket kell világossal highlightolni (kiemelni) , mely részeket kell sötét színnel kontúrozni:

Ugye senkinek sem kell bemutatnom a gomba módra szaporodó műsorokat, amik a nők "átalakításával" foglalkoznak - az alapséma roppant egyszerű: vegyünk egy átlagos de leginkább frusztrált (és ezen van a hangsúly!) háziasszonyt/huszonévest/negyvenest/stb, akit aztán egy pár órás munkával címlapfotóra varázsolunk. Közben persze sulykoljuk a TV nézők tudatalattijába is az olyan mondatokat, amik aztán szöget ütnek a már amúgy is frusztrált nők fejébe: "Nem merek színes ruhákat hordani" "Nem tudok sminkelni" "Nem merem megváltoztatni a frizurám" stb.
Majd végy egy csapat (jobb esetben profi) sminkest, stylistot, fodrászt és persze egy nagyon ügyes fotóst (hjaaaa Szépségem, a megfelelő világítást már én is megtapasztaltam: valósággal csodákra képes és nyilván nem lehet összehasonlítani azokkal a fotókkal, amiket a családunk készít odahaza...) és már kész is a végeredmény: egy fotósorozat, amin a kezdetben frusztrált nő meseszépnek láthatja magát.
Extrémebb esetekben (Magyarországon is van erre műsoron lévő példa..) bevethetsz némi plasztikát is, persze csak csínján vele, hiszen állítólag azt akarjuk elhitetni szegény frusztrált nővel, hogy ő is szép...de azért egy fogplasztika vagy ránc-simítás simán belefér, máris lefaragható 10 év!
Bennem azért (minden rosszindulatot félretéve!) felmerül a kérdés - a nő, aki gyönyörű sminkkel, egy (!) szuper outfit szettel, remek frizurával távozik egy ilyen "átalakításról", hogyan érzi magát másnap, egy hónap múlva vagy félév múlva? Nagyon kíváncsi lennék, mennyi marad meg, a képeken kívül egy-egy ilyen "átformáló" napból - így ha bármelyikőtök már részt vett ilyenen, kíváncsian várom a beszámolót illetve a véleményetek se tartsátok magatokban!

A soraimon talán átjön a szkepticizmus ezzel a témával kapcsolatban, de ez csak azért van, mert mint azt már sokszor leírtam akár itt akár a FB oldalamon, számomra a folyamat (és ez fontos, mert NEM 1 napra kell, hogy szépnek érezd magad!) először legbelül kezdődik...amikor meglátod, mennyi szépség is van benned! Olyan ez, mint mikor egy szemüveges ember a hideg utcáról meleg szobába tér és egy pillanat alatt homályos lesz a szemüvege. Nem lát tisztán! De amint eloszlik az a bizonyos köd (az eredeti példánál maradva: a pára), akkor már mindent tisztán látunk!
Ugyanígy van ez a szépséggel is - nemhiába mondják, hogy relatív, hisz mindannyiunknak mást jelent! Véleményem szerint ahhoz, hogy MINDEN NAP szépnek érezd magad - jóval többre van szükség, mint egy pár fotóra, amin akár meg sem ismered magad...
Kell a belső fejlődés, egy belső segítség ami jöhet külső forrásból - de ugyanúgy egy HOZZÁÉRTŐ, esetünkben kerekded formákat JÓL ismerő stílustanácsadó, kell egy profi sminkes, aki megtanít (és nem csak elkészít Neked egy sminket), hogyan lehetsz SZÉPSÉGES a mindennapokban.

Én tényleg hiszek abban, hogy megmutathatom Nektek az utat, de rálépni Nektek kell rá! Viszont a siker garantált - hisz annyi érték és szépség van bennetek, ezt már azon a pár beszélgetésen is tapasztalhattam, amiket a Pluszos Szépségek rovatban olvashattok Ti is!

Nos akkor jöhetnek a vélemények - átalakítás vagy sem?

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Változások szele, part I.

Ciao Bella!

Akik követnek Facebook-on a Cupcake&Pearls közösség tagjai Facebookon tudják, tegnap kiraktam egy képet és némi gondolatot a változásról és hogy bennem is elindult valamiféle átalakulás.

Nem csak én, hanem az egész világ változik és benne elég sok ember - a környezetemben is felgyorsultak a munkahelyváltások, a saját vállalkozás indítások, az eljegyzések és még sorolhatnám. Akik nyitottak az Univerzum eseményei iránt, most biztosan azt a bizonyos december 21-ét emlegetik - megjegyzem szerintem is van köze hozzá... Nem tisztem kifejteni, mi is változik meg bolygónkkal hiszen nem vagyok csillagász, akit érdekel a téma interneten elég sok érdekes cikket talál a témában - viszont egyet leszögezek: NEM világvége lesz, csak változás...akár a szemléletünkben is! Én úgy képzelem el ezt az egészet (és az életem eseményei is ezt támasztják alá az utóbbi hónapokban, beleértve ezt a blogot is), hogy valami bekattan a fejünkben s a sok "véletlen" esemény elkezd összeállni egy puzzle-é. Lassan a helyére kerülnek a darabkák, észrevesszük a pillanat milyen információkat közvetít felénk és összeáll az a sok-sok jel, ami életünk eseményeit kíséri. Hiszen ahogy az sem véletlen, hogy miért kellett jelenlegi munkahelyemre kerülnöm és adott emberekkel megismerkednem, úgy az sem véletlen hogy Te, kedves olvasó most a soraimat olvasod. Csak akkor, épp ott nem értjük sokszor,  miért is történik velünk minden - de megnyugtat a tapasztalatom, hogy idővel minden a helyére rázódik. Na épp ilyen helyrerázódás zajlik most a világban - bár nem annak tűnik egy tájfun vagy egyéb természeti katasztrófa, de ezek is jelek, amik rá kell döbbentsék az embert mulandóságára és gyarló tökéletlenségére. Azt hiszem eljött az ideje, hogy a valóban fontos dolgokkal foglalkozzunk és a selejtet kiszórjuk az életünkből.
Végeztem némi önvizsgálatot és több gyenge láncszemet is találtam - némelyik ember, némelyik saját magamban rejlő rossz szokás és ez utóbbitól szeretnék megszabadulni.
Az egyik (mert igen, több is van - na de ki a tökéletes? :) ) ilyen dologból sosincs elég, a világ egyik legdrágább portékája és pénzért nem vásárolható...na mi ez?

 

Igen, az idő, ami sokszor észrevétlenül kifolyik a kezünk közül. "Csak megnézem az emaileket" "Csak rákukkantok a Facebookra" "Egy perc, csak beugrok ebbe a boltba, hogy megnézzem a sálakat" "Mindjárt jövök csak befejezem ezt a táblázatot" "Csak egy kávéra ugorjunk be ide" és még folytathatnám. Mennyi "csak 1 perc" apróság, amik aztán persze nem csak 1 percesek, hanem időrabló és végeláthatatlan csapdák. És mi lesz a vége? "Na, ma sem tudtam befejezni mindent" "Már megint kések a határidős munkákkal" "Már megint nem értem oda időben a találkozóra" és így tovább.

Sokszor érzem azt, hogy szétesik egy napom - ugyanis fejben rengeteg dolgot eltervezek, mik azok, amik majd meghatározzák a napomat és feltétlenül meg kell tegyem őket - aztán beüt a krach, mert jön egy email, egy telefon vagy egyszerűen csak elkobzom az időt a neten...Na ez így nem mehet tovább! Ha Te is hasonló cipőben jársz, akkor kezdjük el együtt a változást, íme néhány tipp (mert szerintem a gyakorlatias dolgok a legműködőképesebbek, hiszen elméletben sok mindent ki lehet fejteni, de azzal csak fejben oldunk meg egy problémát, nem igaz?)

1. Mire megy el az idő?

Erre a látszólag banális kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz, hiszen sokszor alattomos módon pazaroljuk a drága időnket anélkül, hogy észrevennénk. Fontos a tudatosság - érdemes rászánni 1 hetet és naplót vezetni mikor mire mennyi időt szántunk. Egyes munkahelyeknél a belső ellenőrzés is hasonlóképpen folyik, hogy az alkalmazott szó szerint levezeti, mivel is töltötte az idejét - 9-től 9:15-ig kávézott majd emaileket nézett és válaszolt meg 10:00-ig, stb. Először időigényesnek (haha) tűnhet a feladat, de megéri, hogy tiszta képet és őszinte választ kapjunk a fenti kérdésre. Én mindenképpen kipróbálom, de már előre félek szembesülni az irodai pletyizéssel eltöltött idővel :)

2. Apró célkitűzések - nagy lépések

Egyszer olvastam egy érdekes elemzést, ami az embereket különböző típusokba sorolta, annak függvényében hogyan osztják be az idejüket. Van, aki túlpánikol és minden helyzetet krízisként él meg, van aki túlvállalja magát, stb - ezek felismerése fontos lépés afelé, hogy belődd, nálad hol lehet a gond. Amit mindenképpen érdemes az a célok meghatározása -  nálam például észrevettem sokszor ott siklik el a dolog, mikor emailekről esik szó. Ülök a gép előtt, éppen egy prezentáción vagy más anyagon dolgozok elmélyülten, egyszercsak jön egy email...megnézem...vagy válaszolok rá és akkor már leragadok a többi emailnél...vagy igyekszem az előtte végzett feladatomra koncentrálni, de ha már olvastam az emailt, akkor ott motoszkál a fejemben szóval teljesen dekoncentrált leszek és kizökkenek az addigi folyamatból. Más példával élve - dolgozok az adott feladaton, felhív egy barátnőm...mert összejövetelt szervezünk...és jönnek a részletek, az intézni valók, stb. Már mikor meglátom a kijelzőn, tudom miért hív - és ahelyett, hogy picit később visszahívnám, hagyom magam kizökkenteni az előző feladatomból. Számtalan példát tudnék mondani - persze mindezeket tudatosan lehet irányítani: kell egy cél, például nem intézek személyes telefont délelőtt (nyilván lehetne égetően sürgős esetek, de általánosságban szólva). Apró lépésnek tűnik - de tuti észrevehető a jótékony hatása hiszen ha koncentrálsz, sokkal hatékonyabb lehetsz kevesebb idő alatt.

3. A lista

Ugye Te is voltál úgy vele tanulmányaid során (akár középiskola vagy egyetem vagy bármilyen tanfolyam), hogy sokkal jobban megmaradt a fejedben az információ, ha Te magad leírtad azt kézzel, ha jegyzeteltél? Nos, nem véletlen! Sokkal jobban rögzül, hiszen tudatosan rákoncentrálsz mikor agyad kiadja a kezednek a parancsot az írásra és a mondanivaló is ezáltal mélyebben rögzül - vagyis készíts listát :) Régimódi, kézzel írt teendők listája (na jó, a teljesen technika függők okostelefonba is pötyöghetik) ez, amin az aznapi teendőket felsorolod majd fontossági sorrendbe állítod őket: vagyis megszabod, melyik az életbevágóan fontos, melyik a picit kevésbé sürgős így a nap során erre rápillantva igazíthatod minek kell mindenképpen beleférni a 24 órába. Egyszerű, de nagyszerű, nem igaz?

4. Korlátozz!

Az emailek olvasása lehet 1 óra de akár az egész napodat is kitöltheti - akárcsak a takarítás odahaza. Minden csak attól függ, mennyi időt szánsz rá - így póbáld meg időkorlátok közé szorítani (vagy legalábbis terelni) az aznapi teendőket. A fontossági sorrend felállítása és az időbeosztás megsaccolása óriási segítség lehet, hiszen így az ember se nem tervezi túl magát, de szétkúszni sem fog a napja a Facebook-on :) (persze a Cupcake&Pearls oldalát nyugodtan lehet ám böngészni :) )

5. Elég a tétlen várakozásból!

Fenti mondat akár vonatkozhatna arra is, hogy ezzel buzdítsam hozzám hasonló időgyilkos Szépségeimet a cselekvésre - de én másra (is) gondolok itt. Ugye megvan az a pillanat, mikor a főnöködre vársz, aki a 10 órára megbeszélt értekezletet jó eséllyel 10:40-kor kezdi el? Vagy a fodrászod/körmösöd/kozmetikus, stb megbeszélt időpontodra várakozol, de az előtted lévő problémás hölgy miatt csúsztok félórát? Na ez a félóra vagy 20 perc nem szabad, hogy kárba menjen -ezért készülj fel rá. Legyen mindig "B" terved arra az esetre, ha... Dobd be a táskádba az átnézendő dokumentumokat vagy számlákat így a várakozást is a saját hasznodra tudod használni. Mindehhez csak egy kis átgondolt tervezés kell és semmi több - máris hasznosan telik az idő, arról nem is beszélve, hogy nem kapsz idegrohamot, ha bárki megvárat.

Most pedig, hogy mindezt elméletben olyan ügyesen összefoglaltam és átgondoltam, jöhet a megvalósítás - ki tart velem? :) Várom az élménybeszámolót, ha Neked is bekövetkezik a változás szele az életedben!

Folyt. köv. .....

Csók, puszi, pá édeseim

Zsuzska

"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt"

Ciao Bella

A minap Facebook-on posztoltam ki ezt a képet és egyikőtök megkérdezte, mi is az én álmom. A választ persze egyből meg is osztottam Veletek, de elgondolkodtam, vajon miért van az, hogy megannyi álom csak álom marad?

Egészen biztos vagyok abban, hogy MIND, kivétel nélkül akik e sorokat olvassátok rendelkeztek minimum egy nagy álommal, egy vággyal, ami folyamatosan ott motoszkál a fejetekben. Van, aki már elkezdett tenni is érte, de olyan is akad, akinek épp most körvonalazódik mit is szeretne igazán - legyen az egy szerető társ vagy egy új karrier.

Meggyőződésem, hogy amiben hisz az ember, az valóban működőképes - persze tenni is kell érte, de akkor mik lehetnek a háttérben, amik miatt mégsem válik valóra egy álom? Pár gondolatba összeszedtem, íme:

1. Hitetlenek

Ugye Nektek is mondták már a "Jól van, persze, ez mind szép és jó de térj vissza a valóságba" típusú álomgyilkos mondatokat? Nos, erre én azt mondom - attól, hogy más nem hisz benne vagy képtelen megtenni, vajon Te miért ne tudnád? Ne engedd, hogy alattomosan bekússzon mások cselekedésképtelensége a gondolataid közé, hiszen Te hiszel benne és Te meg tudod csinálni! A legjobb módja a hitetlenek "térítésének" ha egyszerűen megmutatod, hogy Te igenis megtetted, amire ők képtelennek tartottak (téged de leginkább önmagukat)

2. Negatívitás, akadályok

A célok megvalósításához vezető út MINDIG rögös, ezt mind jól tudjuk - de minden csak a Te felfogásodon múlik, hiszen ha úgy döntesz, az eléd lerakott akadályokat arra is felhasználhatod, hogy erőt adjanak. Bármennyire furán is hangzik, de az akadályok jók, hiszen a könnyebb út sosem célravezető - örülj a nehézségeknek is, mert ez azt jelenti, jó úton jársz! 

3. Lustaság

Gyakran engem is a hatalmába kerít - pedig annyi ötlet kavarog a fejemben, miről is szeretnék Nektek írni, aztán helyette néha engedek a "jajj olyan fáradt vagyok" érzésnek, ami persze egyszer-kétszer belefér, de erre oda kell figyelni. A lustaság ugyanis nem csak a szó klasszikus értelmében akadályozhat meg céljaid elérésében, hanem sokszor "álruhát" ölt és befásulsz, elveszted a lelkesedésed, ahelyett hogy céljaid elérésen dolgoznál mindenféle mondvacsinált dologgal ütöd el az időt. Ne értsetek  félre, nyilván időnként kell az a kis áramszünet mindenkinek, kell a lazítás, a töltődés, csak ésszel! Álmaink megvalósításához leginkább arra van szükség, hogy ne tévesszük szem elől a célt, minden nap tegyünk egy apró lépést a megvalósítás rögös útján!

4. Félelem

"De mi van, ha nem jön be?" Az ember ösztönösen bizalmatlan, ha valami új, ismeretlen dologgal kerül szembe. Hajlamosak vagyunk a saját biztonságos terepünkön létezni, hiszen azt mát ismerjük, tudjuk mit várhatunk tőle. Próbáld meg felfogni saját magad félelmét akárcsak egy akadályt, nem több és nem kevesebb - lásd 2. pont, ezen is túl lehet és kell is jutni, inkább forgasd a saját hasznodra, meríts erőt belőle!

5. Önbizalomhiány

Ha az embernek nincs önbizalma, az nem hogy meggátolja abban, hogy elérje álmait, hanem még álmokat sem mer kitűzni, hiszen kevésnek érzi magát hozzá. Meg egyébként is, mit szólnak hozzá mások?

Nos, Szépségem, ha ezt a csoportot erősíted, van egy jó hírem: SENKIT nem érdekel mit szólnak hozzá mások! Nem az ő életüket éled, hanem a sajátodat - merj hát nagyot álmodni. Első lépésként fel kell építened az önbizalmad (erről már többször írtam), fel kell ismerned a benned rejlő szépséget és értékeket, mert bizony ott vannak, még ha nem is hiszed!

6. Támogatottság hiánya

Szerencsés vagyok, amiért Marco, a családom és a barátaim hisznek bennem és hisznek abban, hogy igenis valóra válhat az álmom és minél több nőhöz eljut majd a hangom! Azonban tudom, nem mindenki ilyen  mázlista - sőt, sokakat a környezete inkább eltéríteni akar és lebeszélni az álmairól, ahelyett, hogy szeretetükkel és biztató szavaikkal támogatnák őket. Azonban ha ilyen helyzetben vagy sem kell feladnod! Sokszor a körülöttünk lévő emberek negativitása ragadóssá válik és észrevétlenül a sajátunk lesz egy idő után - de tehetsz ellene! Próbálj meg pozitív embereket gyűjteni magad köré akik jó hatással vannak rád - s olvasd a soraimat, hiszen ebben is szeretnék segíteni Neked!!

7. Túlkomplikálás

Na erre aztán valóban hajlamos vagyok, sajnos, de dolgozom rajta. Mit is jelent a túlkomplikálás? Amikor már részecskéire szedsz egy folyamatot, egy dolgot, agyonra elemzed, újragondolod, átírod, aztán sokszor meg sem teszed a lépést, mert addigra már szétbombáztad az ötletet. Nyilván természetes, hogy az ember a legjobbat akarja nyújtani ezért több oldalról megvizsgál valamit, mielőtt lépésre szánja el magát - de nem szabad, hogy a túlzott gondolkodás a tett halálát okozza! Itt is a mértékletességen van a hangsúly, az egészséges egyensúlyon.

A tudatosság tapasztalatom szerint mindig segít, így ha ezt elolvastad, ismerd fel az intő jeleket - akár egy hozzád közel álló negatív ember akár a saját kétségeid próbálnak lebeszélni álmaidról - ne hagyd! Ha már felismered, akkor tudsz tenni is ellene, legyen szó egy akadályról vagy épp önbizalmad megingásáról.

Mert az álmok igenis hogy valóra válnak :)

Csók, puszi, pá édeseim

Zsuzska

 

 

Légy büszke arra, aki és ami vagy!

Ciao Bella!

A héten elmentem konditerembe. Meglepődtél?

Mert van, aki meglepődik ezen, ha egy pluszos csaj eljár mozogni, vagy nem eszi állandóan degeszre magát. Mert ha van valakin plusz kiló akkor az tuti a TV előtt tesped állandóan és tuti csipszet majszol naphosszat.

Ne értsetek félre, nem akarom szentté avatni se magam se másokat - nyilván a bevitt kalóriamennyiségnél nagyobb kalóriaégetés fogyáshoz vezet vagy legalábbis nagy általánosságban. Nyilván a rajtam lévő plusz kilókat köszönhetem annak, hogy nem mondok le Marco utánozhatatlan tésztáiról vagy süteményeiről vagy annak, hogy nem mozgok eleget vagy éppen mindezeknek együttvéve és genetikai hajlammal párosítva.  Azt hiszem a kilók számánál sokkal fontosabb, hogy vajon ÉN jól érzem-e magam így? Miért másnak kellene ezt eldönteni helyettem vagy pálcát törnie felettem? 

Persze a "jól érzem magam" szerves része az egészség - én sosem állítottam, hogy "Hajrá lányok, hízzatok el" hiszen  nem ez a célom. Az egészség nagyon fontos - de a magunkon cipelt plusz kilók veszélyeiről Norbi vagy más fitness guru ír és beszél eleget. 
Én inkább azt szeretném közvetíteni az átlag nők felé (mert lássuk be, de őszintén: a magazinok celebjei és az utca átlagnője között van azért néhány árnyalatnyi különbség...), hogy ne érezzék magukat frusztráltnak, hiszen épp ők vannak többségben és nincs miért szégyenkezniük. Nem feltétlenül csak a plusz kilókról szól mindez - hiszen többször leírtam már: szeretném megszólítani azokat is, akik bármely formában eltérnek a media által elvárt és közvetített álom-testtől; legyen szó akár nagyobb orról vagy bármely testi fogyatékról.


Hiszen nem ez a legfontosabb - annyi minden van az életedben, Szépségem, amiért hálás lehetsz. Gondold csak végig, vedd számba azt a rengeteg áldást, ami az életed kíséri, mindazokat a belső értékeket, amik mindegyike egy-egy PLUSZ az életedben!

Tegnap erről beszélgettem a manikűrösömmel, Évivel, és ő is csak helyeselni tudott, mikor felhívtam a figyelmét, hogy milyen csodás dolog illatokat és ízeket érezni - hisz mindezt olyan természetesnek vesszük, mintha ez a "gyári széria" részei lennének. Elmesélte, jár hozzá egy vendége, akinek születésétől kezdve egyik lába mű és minden egyes alkalommal, mikor eljön hozzá, Évi rá szokott rádöbbenni, milyen szerencsés is, amiért ő bárhová akadály nélkül és gyorsan eljuthat, hála a lábainak.

Ugye milyen magától értetődőnek tűnik? Pedig van, akinek nem az..

Van humorérzéked? Szoktál jókat nevetni? Tudsz igaz szívből szeretni? Tudsz őszintén gratulálni a barátnőd sikeréhez? Gondoskodsz nap mint nap, minden fáradtságot félretéve a családodról? Van mindig egy-egy jó szavad a szomszéd nénihez? Segítettél a barátnődnek múltkor a dolgozat/házi feladat megírásában? Elvégeztél egy sürgős munkát szívességből a kollégád helyett? Türelmesen végighallgattad a barátnőd bruttó 45 perces panaszáradatát? Szenvedélyesen teszed a dolgod a munkádban? Van egy szerető férfi az életedben? Van/nak gyerek(ei)d aki(k) a szemed fénye(i)?

Ugye legalább egyszer IGEN-el válaszoltál a fenti kérdések valamelyikére? És ez csak a jéghegy csúcsa, Szépségem - rengeteg érték van még benned, amiért igenis, hogy légy büszke magadra! Hisz a testalkat annyira eltörpül ezek mellett :)

Szép estét

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Share the love avagy merj dicsérni!

Ciao Bella!

A tegnap estét Szerelmemmel és pár barátommal töltöttem és ahogy az lenni szokott, célba vettünk pár budapesti szórakozóhelyet. A szemfülesebb Szépségek nyomon követhették mindezt, hiszen mint oly' sok mindent, a tegnap estét is "megosztottam" Veletek a blog Facebook oldalán (még nem lájkoltad volna? nosza rajta KATT IDE ÉRTE ). A társaságban volt egy svájci úriember, akivel tegnap találkoztam először és vicces volt, mikor megkérdezte, én állandóan Facebook-on vagyok-e :) Hiszen látta, ahogy készülnek a képek és mennek fel valamelyik social media forrásomra (tudtad, hogy Instagram-on is követhetsz? Az aztán igazán az él világom - rengeteg képpel! ) aztán persze elmagyaráztam neki, hogy van egy pár Szépség az életemben, akikkel szeretem megosztani az élet aprónak tűnő de mégis fontos pillanatait - azt hiszem itt fellélegzett, hogy mégsem vagyok annyira exhibicionista, mint elsőre tűntem :)

 

 

És el is érkeztünk (a fenti kép kapcsán) a témához, ami nem hagy nyugodni tegnap este óta. Történt ugyanis, hogy épp a női mosdóban voltam, mikor is egy külföldi (mint kiderült, német, de ez most nem is fontos) 20-as éveiben járó lány meglátott, felvisított és az épp távozóban lévő barátnőjét visszarángatva ujjongtak a pólóm látva és itt nem álltak meg. Gyakorlatilag végigelemezték az egész outfitemet, a dzsekitől kezdve a csizmán át a kiegészítőkig és többször is elmondták, mennyire egyedi a stílusom és valahogy más vagyok, mint a szórakozóhely átlaga. Ezen a ponton (hiszen annyira jól esett őszinte dicséretük) elárultam, hogy igazából mennyire érdekel a divat és van egy kis blogom - azon nyomban elővették a telefonjukat, hogy áruljam el a címét. Az sem tántorította el őket, hogy magyar nyelven írom, majd max a képeket nézegetik, mondták.

Mindezeket nem önmagam promótálása céljából írtam le, hanem ez az apró de annál őszintébb és kedvesebb momentum elgondolkodtatott - hiszen észrevettem ám, hogy több (magyar) lány is bámult, nézegette a ruhámat és kiegészítőimet de EGYIKÜK SEM szólt semmit...Vajon miért?

A legkézenfekvőbb ok talán az irigység lehet - dögöljön meg a szomszéd tehene effektus. Ha nekem nincs és neki van az ugyan miért lenne nekem jó? Emlékeztek az ön-szeretetről szóló írásomra? (KATT IDE, HA NEM)  amiben többek közt arra is buzdítottalak Titeket, hogy bőkezűen bánjatok a dicséretekkel? Hiszen Neked is jól esik, ha bókot kapsz és mint tudjuk, egy másik nőtől esik legjobban az elismerés. Ciki lenne őszintén megdicsérni valakit? Fájna? Nem hinném! 

Megint csak egy korábbi Facebook-on közzétett élményemre szeretnék visszautalni, konkrétan Zsuzsira ( KATT IDE) akivel úgy ismerkedtem meg, hogy egyszerűen odaléptem hozzá egy bárban, és megdicsértem a hajpántját, mert tetszett. Ennyire egyszerűen. Semmi sallang, semmi extra körítés, csak kimondtam, amit éreztem. És higgyétek el, nagyon jól esett neki - nekem pedig szintén jó érzés volt, hogy az egyszerű őszinteségem pár boldog percet okozott neki.

De ha ez ilyen egyszerű, akkor mások (fogalmazzunk úgy, sajnos, hogy a nagy magyar átlag) miért nem csinálja ugyanezt?  Ha nem irigység, akkor mi áll emögött?

Vajon köze van a történelem során belénk ivódott zárkózottsághoz? Nos, lássuk be, elég távol állunk a nyugati (vagy legnyugatibb, értem ez alatt amerikai) mentalitástól, ahol mindenki ön-megvalósít, ahol 60 évesen is belefognak egy diplomaszerzésbe, ahol bárkiből lehet elismert, közismert személy, ha csak egy kicsit is hisz magában! 

Azt hiszem ránk férne egy kis lazítás, hogy megpróbáljunk nyitni mások felé, a külvilágra és embertársainkra. Az élet pont annyi, amit beleteszünk - miért ne élnénk meg minden pillanatát? Mikor akarunk elkezdeni VALÓBAN élni? Mindig csak halogatjuk, mert sok a munka, mert sok a kifizetetlen számla, mert sürget a főnök, mert veszekedünk a párunkkal vagy gyerekünkkel, mert idegesek vagyunk a jövőnk miatt - ÁLLJ! Ha folyton ezeken görcsölsz, közben szépen lassan leperegnek életed homokórájának szemcséi - és ez most nem a nagy szavak bejegyzése, nem szeretnék kliséket puffogtatni, inkább csak szeretném, ha rádöbbenthetnélek, mennyire jó is ÉLNI, mennyire jó MEGÉLNI az életet! Így hát ha tetszik valami vagy valaki - mondd ki bátran! Ezzel Te nem hogy csökkensz, hanem hatalmasat nősz emberileg! Útjára indítom a "share the love" lavinát, a köztetek és köztem lévő kommunikációt egyelőre virtuális (de MINDENKÉPPEN szeretnék személyesen is találkozni Veletek, ezt már többször említettem!!) síkon kihasználva íme, ez NEKED szól Szépségem, add tovább :)

Kíváncsi lennék a véleményetekre a témában - Ti szoktatok vad idegeneket megdicsérni? Vagy (első lépésként) ismerősöket, kollégákat, akik nem állnak túl közel Hozzátok? (mert barátnőt, nővért vagy hugicát persze könnyebben dicsérünk, de én arra lennék kíváncsi, hogyan viszonyultok a kevésbé szoros kötelékkel rátok csatlakozó nőkre a környezetetekben!) A szokásos módon: itt kommentben, Facebook-on vagy a zsuzska@cupcakeandpearls.hu emailre várom véleményetek, mert tényleg érdekel!

Csók, puszi, pá édeseim

Zsuzska