2013. január 8., kedd

Rianne Ward interjú, Evolve magazin, London Plus Size Fashion Weeekend

Ciao Bella!



Vár London – ahogy arról pár héttel korábban már írtam (KLIKK IDE), a divatvilág rivaldafénye (megérdemelten) végre először a plus size nőkre figyel ugyanis a teltebb idomok kerülnek előtérbe a Londonban megrendezésre kerülő Plus Size Fashion Weekend –en. Mióta kiderült a februári időpont, lelkesen kutattam ki állhat a rendezvény mögött mert noha biztos voltam benne, ez nem lehet egy ember munkája, mégis szerettem volna megismerni a Nőt, aki az esemény fő mozgató rugója. Így találtam rá a divathétvége egyik főszervezőjére, Rianne Ward-ra, aki Nagy Britannia piacvezető online divatmagazinja, a plus size nőknek íródott Evolve alapítója, tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Mivel mögöttem nem áll egy médiabirodalom és külföldi kapcsolatokkal sem rendelkezem, így különös örömmel és büszkeséggel töltött el, mikor az esemény PR ügyeivel foglalkozó ügynökséghez eljutva elsőként Magyarországról sikerült egy interjú lehetőséget és időpontot egyeztetnem Rianne-el. Hiába, a méret és a plus size életérzés nem ismer határokat – pár ezer kilométer nem állhat közénk, így a modern technika adta lehetőségeket kihasználva múlt héten szerencsém volt megismerni ezt a nem mindennapi nőt, ezt az angol Pluszos Szépséget – akivel az interjú kezdeti hivatalos percei után megtört az a bizonyos jég és a munkán kívül sok mindent elárult magáról és az életéről.

Cupcake&Pearls: Kérlek, mesélj pár szóban az általad alapított Evolve magazin indulásáról, céljairól és hátteréről!

Rianne Ward:  Először is szeretném leszögezni, ez nem az én magazinom, hanem a MIÉNK – hiszen a siker mögött rengeteg nő áll, akik a világ minden tájáról, Puerto Ricótól Ausztráliáig hozzájárulnak jelenlétükkel és munkájukkal az Evolve magazin küldetésének sikeréhez. Ez egy olyan magazin, ami segíti és támogatja a teltebb nőket, amit kellemes érzéssel lapoznak át, hisz az ott látható plus size nőkkel könnyen tudnak azonosulni. Szócsőként szolgálunk a társadalom felé azáltal, hogy egy pozitív életszemléletet közvetítünk, hiszen minden test szerethető!

C&P. :  Mesélj picit a kezdetekről, honnan jött az ötlet? Hogyan született meg a magazin?

R.W. :  Fiatal lányként énekesi karrierem volt és a plusz kilóim miatt a showbusiness-ben való érvényesülés nagyobb kihívást jelentett. Mivel személyesen érintett, így alaposan tanulmányoztam a hazai (Nagy-Britannia) piacot, mit is kínál egy magamfajta, nagyobb méretekkel rendelkező nőnek – legyen szó akár öltözködésről, akár sportolási lehetőségekről ám Amerikával ellentétben nálunk elég korlátozottak voltak a lehetőségek.  Tengerentúli szomszédaink ösztönzően hatottak rám, hiszen az Egyesült Államokban jóval előrébb járt a plus size nők mozgalma, már ami az elfogadottságot illeti – így megszületett bennem a gondolat, hogy összeállítok egy hírlevelet. Szerettem volna ösztönzően hatni a pluszos nőkre, hogy elfogadják önmagukat és jól érezzék magukat a bőrükben. Ebből az ötletből nőtte ki magát az Evolve magazin, mely küldetését tekintve arra biztatja a nőket, hogy találjanak rá értékeikre és szeressék testüket: Be Proud...Be You! („Légy büszke...Légy önmagad!)

C&P. :  Ha jól értem, egy nemzetközi mozgalmat indítottál útjára, melyben részt vállalhat minden plus size nő, bárhol is éljen a világon?

R.W. :  Pontosan! Az Evolve magazin nem csak az angol nőknek szól – sokkal inkább a világ összes plus size nőjének! Az újság hasábjain olvasható cikkeket a világ számos részén élő nők írják – és mi sem bizonyítja jobban, hogy nem ismerünk határokat, mint a tény, hogy Te is megtaláltál, pedig Magyarországon élsz! A magazin, a küldetés és a méret nem ismer határokat!

C&P. :   Maximálisan egyetértek! Az apropó, minek kapcsán rátaláltam az Evolve magazinra  az a februárban megrendezésre kerülő London Plus Size Fashion Weekend! Jómagam és olvasóim kíváncsian várjuk a részleteket ezzel az úttörő eseménnyel kapcsolatban! Elárulnál pár részletet, Rianne?

R.W. :  Örömmel – hisz ez az esemény nem csupán az Evolve magazin számára szolgál mérföldkőül, hanem a plus size társadalom számára is! Idén a londoni divathét végén (február 15-16) a Trapped in a Skinny World-el közösen megrendezzük az első londoni divathétvégét, mikor is minden a nagyobb méretekről szól majd! Összehozzuk a kereskedőket, divattervezőket és vásárlókat egy eseményen, ahol a 40-es méret fölöttiek kapják a főszerepet. Modelljeink a világ számos országából (köztük Magyarországról) érkeznek, bőrszínre, súlyra és életkorra való tekintet nélkül és ez a sokszínűség a divatvilág széles spektrumát hivatott bemutatni – hiszen nem csak a 20 éves profi modelleké a világ, így a kifutón helyet kapnak az utca emberei és az idősebb generáció is.

C&P. : Ez nagyon izgalmasan hangzik – és ha jól tudom, rendkívül színes programmal készültök a februári eseményre, ahol szó szerint bevonjátok majd a résztvevő plus size nőket is a hétvége eseményeibe!

R.W. : Valóban aktív részvételre buzdítjuk az eseményre ellátogatókat – hiszen szombaton ruhacserére is lesz lehetőség és egy stílustanácsadó foglalkozás keretein belül mindenki összeállíthatja az alkatának leginkább megfelelő szetteket. A délután folyamán nyílt kerekasztal beszélgetést terveztünk, melyet az elismert divat blogger, Lauren Ding moderál majd és a híres nemzetközi plus size modell, Velvet D’Amour is csatlakozik hozzánk. 

C&P. :  A hallottak alapján ez tényleg több, mint egy divatbemutató – ám ha már divatról esik szó, áruld el, mely márkákkal találkozhatunk a kifutókon?

R.W. : A teljesség igénye nélkül talán a legismertebb a Simply Be márka, de rajtuk kívül 10-20 további  plus size divatmárka képviseli magát a bemutatókon – azonban a teljes lista egyelőre titok, ám a héten hamarosan nyilvánosságra hozzuk a résztvevők teljes névsorát.

C&P. :  Rendben, mindenképpen figyelemmel kísérjük az Evolve magazint (KLIKK IDE) és a londoni divathét hivatalos weboldalát (KLIKK IDE) illetve annak Facebook oldalát (ITT TALÁLOD), hogy elsőként értesüljünk a legfrissebb hírekről! Végül, de nem utolsó sorban: mit tanácsolnál a magyar nőknek, hogyan érezzék magukat minden nap szépnek és vonzónak, mérettől függetlenül?

R.W. : Mármint azon kívül, hogy a Te blogod olvassák és megfogadják a tanácsaidat? (felnevet) Szerintem minden az önbizalomnál kezdődik – ami belülről fakad. Soha ne engedd, hogy bármilyen külső tényező – akár egy barát vagy férj elhalványítsa a belőled áradó fényt! A bókok remek visszajelzések, de önmagad felépítését belülről kell elindítani. Tégy olyat, ami jól esik és feltölt – legyen az egy új rúzs vagy épp egy új fehérnemű – bármi,ami segíti láttatni belső szépséged. Mi mindannyian különbözőek vagyunk, de hiszem, hogy minden test szerethető!

C&P. : Nagyon köszönöm az inspiráló szavakat és találkozunk februárban!

                                           *** 
Rianne egy különleges nő – gondolkodásmódja nagy hatással volt rám és amint a munka témáról áttértünk személyesebb területre, megismerhettem az ő történetét is. Hét gyerekes családban nőtt fel és testsúlya mindig is beszédtémaként szolgált a népes famíliában, mióta az eszét tudja (kb 8 éves kora óta). Tinédzserként ő volt a túlsúlyos barátnő, akitől minden társa vékonyabb volt a társaságban így fejlődő személyisége már a kezdetek kezdetén nagy kihívásokkal szembesült. Arra a kérdésemre, hogy mi hozta el mégis a változást, a zene érkezett válaszként. 16 éves korában két másik lánnyal együtt zenei pályára léptek és a benne rejlő muzsikát a színpad közepén állva másokkal is megosztotta soul és r’n’b stílusban.  Nem értettem, hogy lehet az, hogy egy saját magát el nem fogadó, kilóival küzdő lány kiáll céltáblaként a színpadra és ott nem zavartatja magát testalkata miatt – de Rianne elmondása szerint a zene egyfajta terápiaként szolgált számára. Azonban hamarosan a lányok eltűntek a bandából és szóló karrierjét folytatva már nem volt ki mögé bújnia a színpadon. Egyik nap menedzsere a tükör elé rángatta és szembesítette önmagával – minden kilójával és minden szerethető tulajdonságával egyaránt. Neki köszönheti, hogy elkezdte meglátni magában a szépet és elkezdte szeretni azt a lányt, aki a tükörből nézett vissza rá.

Szerettem volna megtudni, mit szeret önmagában a leginkább  - a mély barna szempáron túl imádja gondolkodásmódját s ez a válasza csak megerősített abban a hitemben, miszerint minden belülről fakad, fejben dől el: hiszen ha úgy döntesz, holnaptól másképp tekintesz az életedre s önmagadra, a belső értékeid valóban nagyobbak lesznek a ruhád címkéjén lévő számnál!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Elérhetőségek:


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése