2013. szeptember 26., csütörtök

Loving Your Curves, London, Day 0

Ciao Bella,


A pénteki napom meglehetősen korán indult, hiszen hajnali 3-kor már az ébresztő könyörtelen hangjára ébredtem (hiába, Lana del Rey GreatGatsby betétdala az egyik kedvencem, de hajnal 3-kor nem hangzik túl kellemesen) s egy gyors kávé után már a reptéren voltam.
 
My day started pretty early on Friday as lets be honest, even Lana del Rey can't be gentle as an alarm at 3 am. After a quick kickoff Italian espresso I was already at the airport.
 
 


 
 
Kicsit át kellett értelmeznem, mi is a „vásárolt nagyobb poggyász” jelentése a Wizzair számára, ugyanis nem engedték, hogy a laptop táskán kívül legyen még egy kis kézitáskám is a kamerákkal. Nem volt mit tenni, gyors pakolás (gondolhatjátok mennyire boldog voltam) és irány a check in. Londonig 2 és fél órás repülőút várt rám s így utólag áldom az eszem, hogy ettem a repülőn, ugyanis meglehetősen kalandosra sikerült az út további része.
 
I had to change my way of thinking to match how Wizzair understands "big hand luggage" as they did not let me take my laptop bag and handbag seperately so at 4.30am I was repacking at the airport (yeah, imagine my happiness here) and ran to check in. The flight was pretty much fine, 2 and a half hours and looking back it was a good choice to buy a sandwich as my trip in London was more of an adventure...
 
 
Az előre megvásárolt transzferrel másfél órás buszozás után a Victoria Station-ön voltam, ami már délelőtt hömpölygő embertömeggel fogadott. Na innen indult a kaland kevésbé kellemes része, ugyanis a bőröndöm 22 kg-t nyomott, hozzá jött még a laptop táska jó pár kilóval és a válltáska a videokamerával és fényképezővel – egyszóval mint egy málhás szamár vágtam neki a metrós utazásnak. Egyszeri átszállással 45 perc után megértkeztem a Colliers Wood állomásra és mivel azt az információt kaptam, hogy a hotelem csupán 10 percre van a megállótól, kezdtem fellélegezni. Hiba volt. Ha hiszitek, ha nem, 1 órát bolyongtam, rossz információkat kaptam, egy hasonló nevű hotelben is jártam, ahová az egyik járókelő irányított, de mégsem a célállomásom volt – és egy bevásárlóközpont parkolójában már tényleg azt éreztem, nem bírok egy lépést sem tenni a csomagokkal felpakolva. Kemi, a rendezvény szervezője s vendéglátóm már nagyon aggódott, telefonos kapcsolatban voltunk, hiszen már másfél órája várt rám a hotelben, de mire odataláltam, már indulnia kellett. A kálváriám a reptértől a hotelig nagyjából 4 órás volt, így nem fogadtam túl pozitívan a hírt, hogy csak 2-kor tudok becsekkolni a hotelbe (12-kor értem oda), viszont a recepciós hölgy maximális empátiával kezelt, szerintem látta az arcomon a meggyötörtséget, így kaptam egy kávét s még a szobát is hamarabb elfoglalhattam.
 
 
I took the transfer bus from Luton airport to Victoria station which was comfy especially with the wifi on board. And then my not so pleasant part of the journey started : my luggage was 22 kg (48 pounds) add the laptop bag and my handbag with cameras so I looked like those carrier horses. I even forgot how long it can take in London to get from point A to B but after 45 mins on the underground I was at Colliers Wood station and my hotel was said to be a quick 10 mins walk. In case you know the direction  - as I didn't and pedestrians also had no idea. So I wandered around 1 hour with the luggage and with Kemi (organizer of LYC) on the phone when I finally reached my final destiny. Then another bad news - I arrived there around 12pm and checkin was at 2pm but the receptionist lady saw the drama on my face so I could drop down my luggage in my room earlier and I even got a coffee to release my stress.
 
 
 
A fáradtság 10-es skáláján kb 12-nél jártam már itt de ha már Londonban vagyok, ki kellett használnom a szabad délutánt így miután lepakoltam terheimet, a várost vettem nyakamba s egy metróátszállás után máris London ikonikus bevásárló utcáján, az Oxford Streeten voltam. A vásárlás nagyon jó terápiának bizonyult, hiszen közel 4 órát töltöttem London legnagyobb Primark üzletében, ahol minden ruhadarab 20-as méretig (európai 48) kapható. Leírhatatlan érzés, mikor válogatnom kell és dönteni, mi kerül végül a kosaramba, hiszen minden van a méretemben – na ezt idehaza nem nagyon szoktam érezni… Sikerült is beszereznem az őszi trendek alapdarabjait – skótkockástól a műbőr ruhán át a statement nyakláncig mindent. S a legszebb az egészben, hogy némelyik darab nem hogy ugyanannyiba, de kevesebbe került mint itthon. Azonban a boyfriend jeans nem lett a barátom továbbra sem – pedig nagyon akartam, de miután a Primarkban végre volt a méretemben is, lelkesen rohantam a próbafülkébe de csalódnom kellett. Véleményem szerint ez a fazon leginkább a vékony lányoknak áll jól, hiszen még ők is szélesebbnek tűnnek benne, én pedig egyenesen „trottyosan ducinak” éreztem magam a bővebb combrész miatt. Hiába, nem trend hanem testalkat szerint kell öltözködni s el kell fogadni, ha valami nem előnyös, ahelyett, hogy erőltetnénk.
 
 
On a scale of "how tired are you?" from 1-10 I felt around 12 but hey, I was in London so with the whole afternoon ahead, I took the underground and did not stop till Oxford Street, London's iconic shopping paradise. Retail therapy worked really well as after spending 4 hours in the biggest Primark I cheered up completely. It felt so good to find everything in my size as their clothes run till UK20 (US18). I managed to get this fall's must-have pieces with tartan, faux leather and statement necklaces. The only thing finally I did not get though I was desperate for, is the boyfriend jeans. I tried some on but this was a great example of it is better to shop for your body not for the trends. I looked twice as big in them so I had to leave them in the shop.

 
A hotelbe visszaérve jól esett a zuhany és épp készülődtem az ágyon elterülni, mikor megcsörrent a szobám telefonja: Kemi volt az, aki kalandos utazásom után nagyon aggódott, minden rendben van-e velem és nem hagyhatta, hogy éhgyomorral feküdjek le, így elmentünk a környék legnépszerűbb indiai éttermébe. Velünk tartott a rendezvény háziasszonya, Nikki Gomez is, aki egy csodaszép plus size modell, fotós és modellügynök New Yorkból. Találkozásunk első percétől fogva elválaszthatatlanok lettünk, mint akik ezer éve ismerik egymást úgy viselkedtünk. A vacsora nagyon finom volt, bár bevallom, nem is emlékszem a csípős csirkém nevére, mindenesetre életem egyik legfinomabb indiai menüje volt! Ahogy az lenni szokott, nők egymás között – azon vettük észre magunkat, hogy a kötelező protokoll átbeszélése után már csupa női téma került terítékre, és mindhárman felszabadultan csacsogtunk. Vacsora után Kemi visszavitt minket a hotelbe s ezután a nap után ugye nem kell mondjam, nem volt szükségem altatódalra!
 
Hamarosan folytatom...
 
Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska
 
 
After arriving back to my hotel, I had a quick shower and was about to finally fall into my bed when my phone rang and Kemi invited me together with Nikki Gomez to go out for a tasty (and spicy) Indian dinner. Nikki is such a wonderful person, we clicked from the first minute we met - like sisters from other misters. She was TLC's Big Sexy reality star, plus size model, photographer and model agent from New York. After we went through the weekend's schedule, we just found ourselves in  some very fun and great girlie talk. After returning to the hotel, I found it really easy to fall asleep after such a long, intensive but great day!
 
Soon I continue...
 
xoxo
Susie

2 megjegyzés :