2013. május 3., péntek

1. Cupcake&Pearls találkozó - május 11. szombat

Ciao Bella,

Mivel többen jeleztétek, hogy lenne igény egy személyes találkozóra és én is nagyon szeretek minden egyes alkalmat, mikor lehetőségem nyílik találkozni Veletek - eljött az ideje az első hivatalos Cupcake&Pearls találkának.


Sokat gondolkoztam, mivel lepjelek meg Titeket, mert természetesen az első találkozás kezdeti izgatott percei után szeretném, ha valami kellemes, hasznos és igazán feltöltő dolgot csinálnánk együtt.

Nem is kellett sokat agyalnom a "kellemes" programon, hiszen a találkozónk helyszínéül szolgáló Frufru Kávézó és Szépségszalon tulajdonosa és profi csapata volt olyan kedves, hogy 2 programot is felajánlott, amin remélem szívesen részt vesztek majd.
Mindkettő kényeztető és kellemes - hiszen egy rövid talpmasszázsra és arcmasszázsra lesztek a szalon vendégei.






És ha már a testünket kényeztettük, gondoltam a lelkünkre is - de mindent nem árulhatok el előre, legyen ez meglepetés! Beszélgetünk, ismerkedünk és reményeim szerint egy kis önbizalombombát is át tudok majd adni Nektek!

Nagyon fontos azonban, hogy limitált létszámban érkezhetünk - ezért kérlek, legkésőbb szerdáig (május 8.) küldd el részvételi szándékod a cupcakeandpearls@gmail.com emailcímre! A létszám kötött, gyorsasági sorrend dönt!


Remélem, mindenki bejut, aki szeretne eljönni - ha pedig nem most, lesz még legközelebb, ebben biztos vagyok!
  Várlak sok szeretettel és nagyon izgatott vagyok, olyan szuper lesz találkozni Veletek!

Helyszín: Budapest, József körút 67. (Corvin mozitól 2 percre)
Mikor: 2013. május 11. szombat 15:00 

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska


For ENG: details of my very first blog reader meeting - with some pampering involved not only for the body but for the soul, too!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése